A gyermekvédelemre hivatkozva beterjesztett szigorú javaslat nem biztos, hogy kiállja az alkotmányosság próbáját.

Floridában léphet életbe a kiskorúak online jelenlétére vonatkozó legszigorúbb szabályozás az USA-ban, amennyiben Ron DeSantis kormányzó aláírja a tagállami képviselők és a szenátorok többségének támogatását is bíró javaslatot – adta hírül az AP News.

A módosítás értelmében a 16 évüket be nem töltött gyermek még szülői jóváhagyással sem használhatnák a közösségi médiához sorolt platformokat. Utóbbiakba beletartozik bármelyik olyan rendszer, amely nyomon követi a felhasználók tevékenységét, lehetővé teszi a gyermekek számára, hogy anyagokat töltsenek fel és interakcióba lépjenek másokkal, valamint olyan függőséget okozó funkciókat használ, amelyek célja a túlzott vagy kényszeres használat.

A törvényjavaslat azt is előírná az ilyen platformokat üzemeltő vállalatoknak, hogy minden olyan fiókot zárjanak be, amelyről úgy vélik, hogy kiskorúak használják. A kiskorú vagy a szülők kérésére törölni is kell ezeket a fiókokat, illetve el kell távolítani minden hozzájuk kapcsolódó információt.

A támogatók elsősorban arra hivatkoznak, hogy gátat akarnak szabni az országban egyre gyakrabban előforduló, közösségi média használata miatt bekövetkező öngyilkosságoknak, az online zaklatásoknak és a gyermekeket célzó szexuális visszaéléseknek.

A képviselőház tegnap 108-7 arányban fogadta el a törvényjavaslatot, alig néhány órával azt követően, hogy a szenátus 23-14 arányban hagyta jóvá a tervezetet. Utóbbi ugyanakkor módosított is a szövegezésen, amivel a republikánus kormányzó korábban megfogalmazott, magánélet védelmével kapcsolatos aggályaira igyekeztek reagálni a honatyák.

Megosztó téma

A kérdés meglehetősen megosztotta a közvéleményt és magukat a tövényalkotókat is. A javaslat támogatói és ellenzői között egyaránt találni demokrata és republikánus politikusokat is. Az ellenzők egyik legkomolyabb érve az, hogy a törvény ellentétes az amerikai alkotmány első módosításában lefektetett szólás- és sajtószabadsággal. A másik pedig az, hogy ez olyan téma, amit nem az államnak, hanem a szülőknek kellene egyedileg szabályoznia és ellenőriznie.

DeSantis a maga részéről igyekezett mindkét félnek igazat adni. Megérti, hogy a platformok károsak lehetnek a tinédzserekre, de hangsúlyozta, hogy a szülőknek is szerepet kell vállalniuk a használat ellenőrzésében. "Nem mondhatjuk, hogy a felhasználások 100 százaléka rossz, mert nem az" - mondta a kormányzó egy Orlando-i sajtótájékoztatón a törvényjavaslat elfogadása előtt.

A témához kapcsolódik, hogy alig néhány nappal ezelőtt derült ki, New York városa több közösségi platformot (a Facebookot, az Instagramot, a YouTube-ot, a Snapchatet és a TikTokot) is bíróság elé citál, mivel ezek a felületek szándékosan úgy lettek kialakítva, hogy a fiatalokat a minél gyakoribb használatra ösztönözzék, ami káros az egészségükre.

Közösség & HR

CIO Hungary: generációk csatája a digitalizációért

Vagy inkább a digitalizáció harcáról van szó a generációkért? Beszámolónk harmadik része a tizenötödik CIO Hungary konferencia első napjáról, ahol ezúttal az emberi tényezőre koncentráltunk.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.