Gyárilag felújított mobilokkal pezsdíti fel a stagnáló készülékpiacot. Ön venne használt csúcsmobilt új házzal és akkuval?

Vékonyabb pénztárcájú, de igényesebb készükre vágyó felhasználók örülhetnek: a Reuters információi szerint a Samsung arra készül, hogy gyárilag felújított prémium kategóriás okostelefonokat dobna piacra.

Az újrahasznosítás mindenkinek megéri

A lépés logikusnak tűnik. A Samsungnak is kell számolnia ugyanis azzal, hogy a globális okostelefon-piac elérte a növekedési plafonját, ezért az eddigi bevételek és a abból származó profit megőrzése céljából lépnie kell valamit. A dél-koreai cég úgy alakítja át a termékportfolióját, hogy abba bekerülnek a "másodrendű frissességű" készülékek is. Utóbbiakkal, vagyis a felújított eszközökkel a költséghatékonyságot tudja maximalizálni a cég, melynek révén a készülékgyártásból származó haszonrés még 10 százalék felett tud maradni.

A Samsung két legyet ütne egy csapásra. A programot ugyanis úgy képzelik, hogy azokat a készülékeket fogják felújítani és értékesíteni, melyeket a Dél-Koreában és az USA-ban meghirdetett upgrade programhoz csatlakozók adnak le egy év után.

A leadott telefonok megkapják a szükségesnek ítélt felújítást, majd alacsonyabb áron újra a piacra kerülnek. A részletekről egyelőre kevés a konkrétum, a cég egyáltalán nem kívánta kommentálni a Reuters értesüléseit. Így egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a felújított eszközök mennyivel lesznek olcsóbbak, és hogy mely piacokon jelennének meg velük. A becslések egy lehetséges kiindulópontja lehet a használtpiac. A használt iPhone-ok az amerikai piacon a bevezetés után egy évvel az eredeti ár 69 százalékát érik. A Samsung zászlóshajójának számító Galaxy modellek ugyanennyi idő alatt nagyjából értékük felét veszítik el – derül ki a BNP Paribas egyik elemzéséből.

Emellett nyilván az is befolyásolja az árat, hogy a Samsung milyen változtatásokat hajt végre a begyűjtött használt készülékeken. Mivel erről sincsenek információk, legfeljebb az iparági gyakorlatból lehet kiindulni: eszerint a telefonok mindenképpen kapnak új házat és gyakran új akkumulátort is.

Nem mindegy, hogy valami 80 vagy 800 dollár

A felújított eszközök főleg olyan fejlődő piacokon tudják erősíteni a Samsung és a hozzá hasonló gyártók jelenlétét, mint India, ahol a csúcskategóriás készülékek ára akár a 800 dollárt is meghaladhatja.

A gyakorlat egyébként nem idegen a gyártóktól. Az Apple már jó pár piacon, még az USA-ban is árulja felújított iPhone-jait, de ahogy a Samsung, úgy a cupertinói vállalat sem bizonyul nagyon közlékenynek, ha az ezekből eladott mennyiségről kérdezik. Az Apple is próbálkozik az indiai piacon, ahol egyébként az átlagos okostelefonokat már 90 dollár alatt is meg lehet már venni.

A használt készülékek értékesítése a Samsungnak elsősorban az olcsóbb kínai riválisok elleni harcban jöhet jól. Az így felszabadult tőkéjét ugyanis máshol tudja befektetni, vagy egyszerűen csak a marketingkiadások növelésére tudja fordítani.

A Deloitte becslései szerint a használt okostelefonok piaca az idén jelentős mértékben nő, az ebből várható globális bevétel meghaladhatja a 17 milliárd dollárt. Ez mintegy 120 millió készülék értékesítéséből jön össze, és a teljes okostelefon piac 8 százalékát jelenti. Mindegyik mutató markáns növekedést jelez: tavaly 80 millió használt készülék folytatta új tulajdonosnál az életpályáját, és ez 11 milliárd dollár bevételt hozott a telefongyártóknak. A használt okostelefonok átlagára 2015-ben 135 dollár volt, idén viszont már elérheti a 140 dollárt. (A témáról a Deloitte elemzése alapján itt írtunk részletesen.)

Néhány szakértő ennél gyorsabb bővülésre számít. Mivel szerintük manapság kevesebb a valódi technológiai áttörés ezekben az eszközökben, a használt készülékek piaca a következő években akár négyszer-ötször is gyorsabban bővülhet majd, mint a teljes okostelefon-piac.

Kannibalizálhatja saját új készülékes piacait

A készülékfelújítási programot várhatóan a jövő év elején véglegesítik a Samsungnál. Mivel a legutóbbi prémium modelljei meglehetősen kedvező véleményeket kaptak, valószínűsíthető, hogy a piacra kerülő használt készülékekre is pozitívan hat a népszerűségük. Jelenleg az amerikai Verizonnál a 32 gigás Galaxy S7 kiskereskedelmi ára szolgáltatói támogatás nélkül 792 dollár, míg a Note7-ért 864 dollárt kérnek.

A program segíthet a Samsungnak megvédeni eddigi pozícióit a fejlődő országok piacán a középkategóriás szegmensben. A lehetőséggel várhatóan azok a nagyvállalati ügyfelek is élnek majd, amelyek olyan telefont szeretnek az alkalmazottaik kezébe adni, amik el vannak látva a számukra fontos biztonsági megoldásokkal és szoftverekkel.

A szakértők szerint azonban a lépésnek van egy komoly veszélye is: kannibalizálhatja a dél-koreai cég középkategóriás új készülékeinek a piacát.

Mobilitás

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.