Az ország legnagyobb távközlési vállalata ebben az évben saját forrásból mintegy 530 ezer újabb háztartást szerel fel a legkorszerűbb vezetékes internettel, a tavalyi 461 ezer után. Ennek keretében vidéken többek között Siklós, Csongrád, Lepsény bekapcsolása a cél, Budapesten pedig a 12. kerületben indul el a korszerűsítés. Idén már elérhetővé válnak az újabb uniós fejlesztési ciklus több tízmilliárd forintos forrásai is, amire már be is adták a pályázatukat. Folytatódik a szélessávú 4G/LTE mobilhálózat fejlesztése is, de itt már nem a 97 százalékos területi lefedettség további növelésén van a hangsúly, hanem elsősorban a beltéri lefedettséget kívánják javítani - hangzott el a cég sajtótájékoztatóján.
Bevételi mínuszok az energiapiaci kilépőből
Az idei első negyedévre a lassan beinduló piac volt a jellemző, csak márciusra állt helyre a szokásos rend az új ügyfelek szerzésében. A társaság Magyarországon a legtöbb szegmensben nagyjából tartani tudta eddigi részesedését, a vezetékes szélessávban 5,5 százalékkal míg a TV piacon fél százalékkal javított a pozícióján.
A 145,1 milliárd forintos bevétel összességében mégis mintegy 7,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, de ez nem okozott meglepetést a csoportnak. A bevételi mínusz legfőbb oka a társaság energiapiaci kilépője volt a lakossági szegmensből, illetve az üzleti energiaprofilra a MET Zrt-vel létrehozott vegyesvállalat januári indulása. Utóbbi cég eredményeit pedig nem konszolidálja a Telekom. Az alaptevékenységből származó bevételek ugyanakkor 1,8 százalékos javulást mutatnak.
Jól indult az év a rendszerintegráció/IT üzletágban
Az első három hónapos periódus egyik legjobban teljesítő szegmense a rendszerintegrációs és IT üzletág volt, amely több nagy értékű közlekedési és pénzintézeti projektnek köszönhetően mintegy 3 milliárd forinttal javította negyedéves bevételét. Ezúttal a külföldi leányvállalatok sem okoztak túl nagy csalódást, sőt Macedóniában sikerült a cég piaci helyzetét stabilizálni, a bevételeket legalább szinten tartani. Montenegróban még volt egy 3 százalékos forgalmi mínusz, amit Szabó János vezérigazgatóhelyettes a nagyon megerősödött ottani vezetékes piaci versennyel magyarázott.
Látványosan, mintegy 13,6 százalékkal javult a csoport jövedelmezősége, a 6,1 milliárd forintos EBITDA-mutató jelentős részben két nagy egyedi tétel számlájára írható. Az Origo értékesítése 2,1 milliárddal, az ingatlanvagyon egyik értékes elemének az értékesítése pedig 3 milliárddal dobta meg a profitmutatót. A távközlési csoport tavaly egy nagyarányú ingatlanfejlesztésről határozott, aminek eredményeként a vállalat 2018-ban egy közös budapesti székházba költözik. A jelenlegi ingatlanvagyon többi elemének az eladása is abban az évben várható.
A napokban bejelentett munkavállalói résztulajdonosi programmal kapcsolatban a vezérigazgatóhelyettes elmondta, hogy az új kezdeményezéssel új szintre lép a cégen belüli ösztönző rendszer, ami a teljesítménytől függően eddig közvetlen hatással működött, most bejön a részvény érték közvetett hatása is. A program megvalósítását segítette a hazai szabályozási környezet előnyös változása is – tette hozzá.
A várható frekvenciapályázatok egyik legértékesebbje a 700 MHz-es lehet
Szóba kerültek a hírközlési hatóság(NMHH) által a közelmúltban meghirdetett frekvenciák. (Erről részletesen a Vári Péter főigazgatóval folytatott beszélgetésünk alapján számoltunk be korábban.) Szabó János az éppen aktuális 3,4-3,6 gigaherzes aukcióval kapcsolatban az eljárás lezárultáig nem kívánt nyilatkozni, de annyit megtudtunk, hogy a következő évekre előrejelzett újabb tenderek közül a távközlési cégek számára a mobil szélessáv bővítését célzó 700 MHz-es sáv eladása lehet a legértékesebb falat. A sávot jelenleg az Antenna Hungária használja, frekvenciahasználati joga pedig 2020-ban jár le.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak