Az S&T IT-tanácsadó elsősorban SaaS cégek körében keres jó vételt. Így piachoz és kompetenciához is jutna.

Feltérképezi a szoftverszolgáltatással (SaaS – Software as a Service) foglalkozó hazai cégeket az S&T Consulting. Az erről kiadott közlemény idézi Szabó Péter ügyvezetőt: megfelelő know-how-val is rendelkező vállalkozásokat keresnek, akár 10-20 fős cégek is, melyek kellő szolgáltatói kompetenciával bírnak.

Nem csak piacot akarnak szerezni, hanem a felvásárlással szakemberekhez is szeretének jutni. A szoftveripar egyre inkább csapatmunka, amihez a csapattagokat egy időben több helyről levadászni sokkal nehezebb, mint felvásárolni egy teljes csapatot. A cég abban reménykedik, hogy ezzel a piacra lépés folyamatát is felgyorsíthatja. Már a tavalyi 15 százalékos létszámbővítés (jelenleg több mint 100 főt foglalkoztatnak) is azt a célt szolgálta, hogy több területen tudjanak minél nagyobb hozzáadott értékű szolgáltatást nyújtani.

A vállalatirányítási rendszerek piacán már megjelentek, márciustól egy nagy nemzetközi energetikai cégnek nyújtanak S/4HANA-t szolgáltatásként – ebben egyébként első a régióban. Az év során más területen is megjelennek ebben a formában, a következő terület az IT-biztonság lesz.

Van potenciál a magyar felhőpiacban

Az S&T lépése logikusnak tűnik. Az IDC egy tavaly őszi felmérése szerint a magyar felhőpiac, és azon belül is a SaaS, gyorsan bővül. Tavaly a hazai felhőpiac becsült értéke 47 millió dollár volt, aminek több mint 70 százalékát adták a nyilvános felhők.

A hazai felhasználók – mind a nagyvállalatokra, mind a kisebb vállalkozások – óvatosak, főleg az üzletileg kevésbé kritikus alkalmazásokat használják felhőből. Tavaly emiatt még csak a felhőszolgáltatások kevesebb mint az 5 százalékát adták a teljes IT-szolgáltatási piacnak.

Az IDC kutatói azonban úgy látják, következő években egyre többen vesznek igénybe professzionális szolgáltatásokat felhőből. A régió egészére a következő néhány évre átlagosan 46 százalékos növekedést jósol a piackutató.

Cloud & big data

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.