A Novartis után újabb partnert talált ehhez a vállalat: a francia Sanofival is megállapodott. Felhőalapú rendszert fejlesztenek.

Tavaly a svájci Novartisszal, a múlt héten pedig a francia Sanofival állapodott meg a Google, hogy közösen fejlesztenek cukorbetegség kezelését támogató új digitális eszközöket és módszereket – írta a Bloomberg. A diabétesz világszerte közel 400 millió embert érint. A betegség jellegéből adódóan (folyamatosan ellenőrizni kell a vércukor szintjét, és annak megfelelően adagolni az inzulint) a kezelésben sokat segíthet a technológia.

A cukorbetegség kezelése azért is fontos, mert egy sor járulékos betegségnek is okozója lehet. A diabéteszben szenvedők körében magasabb az infarktusbeszély, nagyobb a rákbetegségek kockázata, gyakoribbak a keringési rendellenességek. A vércukorszint ingadozásának kiküszöbölésével viszont mindezek megelőzhetővé válnak.

Jövőre már tesztelik a szenzoros kontaktlencsét

A Novartis egy éve még a Google speciális kontaklencséjére azért csapott le, hogy az öregkori távollátás kezelésére adjon egy hatékony eszközt, ám már akkor megállapodtak abban, hogy közös fejlesztésekbe is fognak. Az egyik legfontosabb ilyen irány a diabétesz kezelése, pontosabban a vércukorszint figyelése. Az okoslencse ugyanis a szemben lévő folyadék elemzésével képes mérni a vércukor szintjét, és az adatokat továbbítani is tudja. A tesztek várhatóan jövőre kezdődnek el.

Hasonló irányt követ a Google egy másik megállapodása is: nyár végén jelentették be, hogy a DexCommal közösen dolgozik egy szintén a cukorszint mérésére alaklmas, az információkat felhőbe továbbító szenzoros tapasz kifejlesztésén. (A kaliforniai székhelyű DexCom fő tevékenysége, hogy a cércukorszint folyamatos méréséhez fejleszt eszközöket, melyek Magyarországon is kaphatók.)

Az okos kontaklencsét is bevetik a diabétesz elleni küzdelemben

A Sanofi más oldalról került a képbe. A francia gyógyszercég gyártja az egyik legkeresettebb inzulint, a Lantust. Ők a Google-lal éppen ezért az inzulinadagolás újfajta módszereit fejlesztik. Többek között egy olyan bluetooth-os adagolón dolgoznak, amelynek a segítségével az orvos nyomon követheti, hogy a páciense mikor és mennyi inzulint adott be magának.

Komplex rendszerben gondolkodnak

A Google ugyanakkor komplex rendszerben gondolkodik. Az okos inzulinadagoló eszközök mellett okos cukorszintmérőket, ezekhez illesztő eszközt és egy integrált platformot akar felépíteni, amelyen keresztül a kezelőorvosok és a páciensek egyaránt figyelemmel kísérhetik a betegség állapotát – nyilatkozta a Bloombergnek a cég élettudományi részlegének vezetője. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a két cég a mérési adatok valós idejű elemzésére és tárolására keres komplex megoldást. Így ugyanis az orvos gyorsabban tud reagálni a váratlanul kiugró értékekre, és gyors beavatkozással megelőzheti azok mellékhatásait. 

A Sanofi egyébként tavaly már aláírt egy együttműködési megállapodást cukorbetegeknek szánt eszközök kifejlesztéséről a Medtronic nevű céggel (a szintén amerikai vállalat az egyik legnagyobb orvostechnikai cég, amely a pacemakerektől a műtéti eszközökig rengeteg eszközt gyárt), de a közös munka túlságosan lassan haladt, így várhatóan az együttműködés papíron marad. 

A bejelentés nem nagyon mozgatta meg a részvényesek fantáziáját. A hírre a Sanofi részvények árfolyama a bejelentés órájában 0,4 százalékkal esett, a Google papíroké pedig csupán kevesebb mint 0,1 százalékkal nőtt. Pedig óriási üzletről van szó: a cukorbetegség egyes becslések szerint 2035-re már 600 millió embert érint majd a világszerte, kezelése pedig csak az Egyesült Államokban évi 245 milliárd dollárjába kerül az egészségügynek.

Cloud & big data

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.