A hálózati óriás teljesítményére egyszerre volt pozitív és negatív hatással a világjárvány. Több komoly célt azonban sikerült elérni.

Bármennyire is jól jött például a videokonferenciás megoldások iránti kereslet meglódulása a Ciscónak, a vállalat egésze megérezte a koronavírus miatt kialakult gazdasági bizonytalanságot. A cég bevételei így mind a július végén záródó legutóbbi negyedévben, mind a most befejezett 2020-as üzleti évben csökkentek az egy évvel korábbi szinthez képest.

A tegnap publikált jelentés szerint a záró negyedévben 12,2 milliárd dollár forgalmat bonyolított a cég, ami 9 százalékkal marad el a tavaly ilyenkori bevételtől. Éves szinten kicsit jobb a helyzet: a 49,3 milliárd dollárra rúgó teljesítmény csak 5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt.

Ugyanakkor mindez egyáltalán nem látszik a nettó profiton. Az utolsó negyedévben 2,6 milliárd tiszta nyereség keletkezett - ez pedig közel 20 százalékkal fejeli meg a 2019-es profitot. A teljes képhez ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy a tavalyi eredményt lényegesen rontotta egy közel 1 milliárd dolláros egyszeri költségteher. A teljes 2020-as üzleti évet nézve a 11,2 milliárdnyi nyereség így is 4 százalékos éves romlást jelent.

Az elmúlt időszakkal kapcsolatban Chuck Robbin vezérigazgató természetesen többször megemlítette a Covid-19 hatását. A járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedések elsősorban a Catalyst 9000, a biztonsági megoldások, a WebEx és egyéb szoftverszolgáltatások területén hoztak plusz érdeklődést. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van egy csomó elhalasztott fejlesztés. Az elmúlt hónapokban sem a vállalatok, sem a konzumer szféra nem törte magát, hogy olyan eszközöket, szoftvereket szerezzen be, amelyekre nincs égető szükségük. 

Elértek pár mérföldkőhöz

A vezérigazgató azonban egy egyértelműen pozitív dologról is beszámolhatott a gyorsjelentés kapcsán. Robbins büszkén jelentette be, hogy a társaság elérte a még 2017-ben kitűzött, transzformációhoz kötődő célját, miszerint legalább a bevételek 30 százaléka származzon szoftveres értékesítésből. Ezt az utolsó negyedévben sikerült túlszárnyalni, de az egész üzleti évre vonatkozóan is alig maradtak el ettől, hiszen 29 százalék jött erről a területről. 

Egy másik törekvés szintén megvalósult. Ez azt célozta, hogy szoftverekből és szolgáltatásokból érkezzen a forgalom legalább fele. A 2020-as üzleti évben ez az arány 51 százalékot mutat. Végül, de nem utolsó sorban ott van az előfizetések ösztönzése a helyben telepített megoldások helyett. Itt a terv a minimum kétharmados arány volt, amin már bőségesen túl van a Cisco, hiszen jelenleg 78 százalékon áll ez a mutató.

A vállalat ugyanakkor nem akar itt megállni, és Robbins elmondása szerint azon dolgoznak, hogy a hagyományos hálózati hardveres termékeik esetében is megvalósítható legyen az előfizetéses konstrukció. Ez a fajta törekvés persze nem újdonság, a nagy informatikai hardvergyártók mindegyike azon igyekszik, hogy vasszállítóból technológiai szolgáltatóvá váljon.

Piaci hírek

Miért maradt le Európa az informatika nevű versenyszámban?

Az ARIS üzleti folyamatmenedzsment szoftver kitalálója szerint az európai (német) cégek nem látták a fától az erdőt, a hardvertől a szofvert.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.