A két meghatározó közösségi megoldás 2010-es eredményeit gyűjtötték egy csokorba a Digital Surgeons kreatív munkatársai. A látványos kördiagramokból többek között kiderül, hogy a Twitteren követett márkákhoz jobban ragaszkodnak a fogyasztók, mint a Facebookon.

Ugyan a Facebook-társadalom mára már bőven meghaladta a félmilliárdos létszámot, de a mikroblogok egyeduralkodója, a Twitter a kisebb felhasználói kör ellenére is közel ugyanolyan ismertségre tett szert. Ezt és megannyi más forrásból származó 2010-re vonatkozó adatot rendezett csinos infografikába a webdesigntól a közösségimédia-tervezésig szinte mindennel foglalkozó Digital Surgeons.

A húszéveseké a világ A Facebook és a Twitter tavalyi eredményei sok szempontból mutatnak hasonlóságot, de néhány kisebb és pár nagyobb eltérést is kiszúrhatunk az adatokat böngészve. A zömmel az Egyesült Államokból származó statisztikák alapján jól látszik, hogy arányaiban kimagaslóan sok egyetemista használja a Twittert, míg a Facebookon nagyon erős a jelenléte a tizenéveseknek.

Az éve emberének választott Mark Zuckerberg által életre hívott közösségi oldal egyre erőteljesebben elszakad az USA-tól, már a felhasználók 70 százaléka használja a Facebookot a világ már országaiban. Ugyanez a Twitternél még valamivel alacsonyabb, 60-40 százalékos arányt mutat.

Kevesebben vannak, de lelkesebbek Vállalati jelenlét és az ebből származó üzleti potenciál szempontjából két markánsan különböző irányvonal rajzolódik ki. Míg Zuckerberg óriásira hízott játszóterén az emberek 40 százaléka követ egy céghez köthető oldalt, addig a mikroblog esetében ugyanez csak minden negyedik felhasználóra igaz. Ám ha valaki Twitteren követ egy márkát, vállalatot, az többnyire sokkal jobban kötődik a céghez, mint a Facebook esetében. Előbbinél a követők kétharmada vásárlásainál is az adott vállalat termékét preferálja, míg a Facebookon ez az arány alig haladja meg az 50 százalékot.

(Forrás: Digital Surgeons)

Egyéves lett az iPad [infografika]
Az internet számokban: ilyen volt 2010
Pörög a számláló: félmilliárdan nyüzsögnek a Facebookon

AWS S3: 20 év alatt több száz exabájt

Szombaton, március 14-én volt húsz éve, hogy az Amazon elindította a nyilvános Simple Storage Service-t, azaz az S3 szolgáltatást.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.