Egy fiatal kutatócsapat olyan autonóm manipulátoron dolgozik, amely távirányításos bemutatókkal gyorsan betanítható precíziós műveletek végrehajtására. Külön jó hír, hogy a mosogatás is megy neki.

Meggyőző bemutatóval jelentkeztek a héten a Stanford Egyetem mesterséges intelligenciával foglalkozó laboratóriumának még diákkorban lévő kutatói. Mobile ALOHA névre keresztelt rendszerük lényege, hogy önálló helyváltoztatásra képes kétkarú robotuk nagyon gyorsan képes összetett feladatok elvégzésére, amennyiben előtte néhányszor szó szerint vezetik a kezét.

A projekt leírása [PDF] alapján a hasonló megoldásoknál lényegesen olcsóbban előállítható távműködtetési interfész által begyűjtött adatokkal lényegesen jobb eredmények érhetők el, mint ha csak "statikus adatkészletekre" alapozott algoritmusos tréninget használnának.
 

A Mobile ALOHA kialakítása tanító, illetve önműködő üzemmódban (Forrás: Stanford University) 

 

Amennyiben a robotnak 50 alkalommal a fentebb látható, emberi irányításra tervezett extra karpár használatával "elbábozzák", hogy mit kell elvégeznie, akkor a végrehajtás sikeressége akár 90 százalékkal is javulhat. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a rendszer innentől kezdve önállóan hajtson végre összetett, finommotorikus mozgást, kézkoordinációt stb. igénylő műveleteket.

Az alábbi videón ez a betanítási folyamat látszik, ahogy a közvetlen távirányításnak köszönhetően a robotkarok többek között egy háromfogásos menüsor elkészítésével is megbirkóznak. (Azért a tanítás így sem könnyű munka, amiről a felvétel végére hagyott bakiparádé is tanúskodik.)    

 

 

A puding próbája ez esetben nem az evés, hanem az önálló főzés. Egy sor más feladat mellett ez is látható ebben a másik videóban, ahol a robot egy darab garnélarák megpárolása és tálalása mellett edényt pakol a konyhai szekrénybe, letörli a pultot, leöblít egy használt serpenyőt, pacsizik a fejlesztőkkel, széket pakol, illetve dolga végeztével liftet hív magának, amibe aztán be is száll.

 

 

A felvételek alapján a kutatócsapat robotja egy ideig még nem aspirálhat Michelin-csillagra, de a projekt ettől függetlenül tudományos szempontból figyelemre méltó és megnyitja az utat egy sor további fejlesztési irány előtt. Az alkotók ugyanis kifejezetten törekedtek rá, hogy olcsó, könnyen beszerezhető, előállítható hardverekből álljon rendszerük, a szoftveres komponenseket és egyéb információkat pedig nyilvánosan elérhetővé tették.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.