Egy ohiói börtönben a rabok az álmennyezetbe építettek egy számítógépeket, majd ügyesen rákapcsolták azokat börtön hálózatára. A megugró netforgalmon buktak le.

A fél amerikai sajtó rárepült arra a hírre, hogy egy ohiói börtönben, a Columbusban lévő Marion büntetés-végrehajtási intézetben a rabok teljesen titokban építettek számítógépeket az egyik terem álmennyezetébe, és azokat rá is kapcsolták a börtön hálózatára, hogy tudjanak internetezni. Az eset két éve történt, de csak most került nyilvánosságra.

A biteket nem sikerült elrejteni

A rejtett számítógépeket egy belső vizsgálat leplezte le. A rabok egyébként egy aprócska hibán buktak le. A hálózatüzemeltetők kaptak egy figyelmeztetést, hogy egy számítógép átlépte a napi internetforgalmi küszöböt. A riasztást ellenőrizték, és kiderült, hogy az extrém netforgalom egy olyan alkalmazott hozzáféréséhez kapcsolódik, aki aznap nem is dolgozott. Ebből lett aztán az a vizsgálat, amely felfedte a rejtett PC-ket.

A vizsgálat kiderítette ugyan, hogy a börtönben meglehetősen laza volt az ellenőrzés, de ezzel együtt is az ohiói főrendőr, Randall J. Meyer szerint filmbe illő teljesítmény, hogy a fogva tartottak képesek voltak megépíteni a gépeket, és összekötni azt a börtön hálózatával, hogy ehhez naponta több ellenőrzési ponton kellett átmenniük.
 

Ezen az útvonalon kellett észrevétlenül behordani az alkatrészeket
(a képek forrása: Ohio Inspector General)


Ezt tanulták a börtönben

Az biztos, hogy a fogvatartottak képzéséért felelős szakember büszke lehet az esetre. A számítógépeket ugyanis olyan rabok építették, akik részt vettek egy átképzési programon, amelynek célja az volt, hogy számítógépes ismeretekre tegyenek szert. A program keretében dolgoztak is, használt gépeket bontottak újrahasznosítás céljából. Ezeket a bontott alkatrészeket csempészték ki a műhelyből, és építettek belőle gépeket.

De nem csak netezésre használták a gépeket. Állítólag ellopták egy rabtársuk személyazonosságát, és azzal még némi adócsalást is elkövettek.

Közösség & HR

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.