És amiből kiderül, hogy a brexit után is a briteknél a legvirulensebb a startup-kultúra.

Megjelent a Tech Tour idei Growth50 Europe rangsora. A listára azokat a vállalkozásokat szavazzák be befektetők, melyek hamarosan elérhetik az unikornis státuszt, azaz piaci értékük elérheti az egymilliárd dollárt. A listára kerülő cégek eredményei alapján összeállított statisztikák viszonylag pontos lenyomatát is adják az európai startup-ökoszisztéma egészének.

Az összeállítás szerint a listán szereplő cégek átlagosan két év alatt jutottak el az első befektetési körig, 6,1 befektetési körön vannak túl, és 5 év 1 hónap telt el az első és az utolsó tőkebevonásuk között.

Az elmúlt hat évben (2018-2023) az ötven cég összesen 6,7 milliárd eurót kapott, ebből 2,7 milliárdot 2023-ban. Tavaly körönként átlagosan 73 millió euró tőkéhez jutott egy startup, és mind a teljes összeg, mind a befektetésenkénti átlag jóval magasabb, mint 2022-ben: akkor előbbi 1,5 milliárd, utóbbi 36 millió euró volt.

Az elmúlt hat évben a digitális szektor vonzotta a legnagyobb befektetéseket, cégenkénti átlag 151 millió eurót. Az egészségügyi cégek 124 millió eurót, a fenntarthatósági megoldásokat fejlesztők pedig 109 millió eurót kaptak. A befektetők körében az ún. deep tech cégek  (pl. kvantum-számítástechnika, fotonika, mesterséges intelligencia, zöld energia) a legnépszerűbbek.
 

Európa leígéretesebb startupjai számokban

(Forrás: Tech Tour)


A listára 12 cég jutott az Egyesült Királyságból, tíz Németországból és hét Franciaországból. Utánuk Finnország és Svájc következik négy-négy céggel. Érdekes, hogy az elmúlt hat évben a hét francia, illetve a tíz német startup több pénzt gyűjtött, mint 12 brit: a német starupokba összesen 1,6 milliárdot, a franciákba 1,5 milliárdot, míg a britekbe csak 1,4 milliárdot fektettek. A négy finn összesen valamivel több mint 480 milliót, a négy svájci pedig 385 milliót kapott.

A növekedési szakaszt finanszírozó befektetőkből hiány van az Unióban, vélik az elemzés összeállítói. Emiatt az EU-ban is jelentős az amerikai befektetők jelenléte: a tőke 24 százalékát adják, 10 százalék érkezik egyéb EU-n kívüli régiókból (jellemzően ázsiai és közel-keleti befektetőktől), illetve nem EU-tag európai országokból. A befektetések 51 százaléka származik csupán az EU-ból.

A kutatás adatai szerint a startupok finanszírozásában egyre nagyobb szerepet kapnak olyan szereplők, mint az Európai Innovációs Tanács: a listán 17 olyan cég szerepel, amely pénzt kapott az uniós szervezettől.

Az összeállításból az is kiderült, hogy Európában is főleg férfiak alapítanak startupot. A listás cégeknek mindössze 13 százalékát alapította vagy vezeti nő.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.