A nagy múlttal bíró vezeték nélküli technológiák közül a Bluetooth az, ami a mai napig, szinte változatlan formában szolgál ki bennünket, az összes okos eszközben helyet kap, és még mindig vannak olyan feladatok, amit csak ezzel a szabvánnyal lehet megoldani. A technológia rohamos fejlődéséről ennek ellenére nem lehet beszélni, éppen ezért volt itt az ideje, hogy a BT szintet lépjen, ami 2016 végére meg is valósul.
Kapcsolták az 5. sebességet
A szabványt kezelő, 30 ezer gyártót magába foglaló Bluetooth SIG (Special Interest Group) bejelentette, hogy elkészült az új verzió, ami nemes egyszerűséggel Bluetooth 5 névre hallgat és minden tekintetben masszív változásokat fog hozni a felhasználók, a gyártók és a szolgáltatók életében is. Az új kiadás megduplázza az eddigi sebességet, megnégyszerezi az eddigi hatótávolságot, de talán ezeknél is fontosabb, hogy a korábbiaknál 800 százalékkal több adat továbbítására lesz alkalmas.
Mindezek gyakorlati haszna ott kezdődik, hogy egy bluetoothos hangszórónak, vagy hedsetnek végre nem kell a forrást adó készülék 10 méteres körzetén belül lennie. A négyszeres hatótávolság 40-50 métert is jelenthet, ami akár egy nagyobb lakásban is lehetővé teszi a szabad mozgást, de az is elképzelhető, hogy a beltérben összepárosított eszközök az udvaron is folyamatosan működhetnek.
![]()
Akcióban a Bluetooth-adó: a vállalkozások is profitálhatnak a megnövelt kapacitásból
A sebesség megnövelése az adatok eszközök közötti mozgatásakor lehet érdekes, ami akkor is hasznos, ha egyre ritkábban másolgatunk Bluetooth útján képeket, videókat egyik mobilról a másikra. A Bluetooth SIG szerint sem ez a terület, hanem az IoT lehet a legnagyobb haszonélvezője az új lehetőségeknek. A BT 5 az okosotthon kialakításánál kritikus jelentőségű lesz, mivel a falba, a ház, lakás szerkezeti elemeibe beépített szenzorok, modulok végre probléma nélkül képesek lesznek kommunikálni a felhasználóknál lévő eszközökkel, amivel párhozamosan az eddigieknél jóval több adat áramolhat oda és vissza.
Mindenkiknek sokkal Bluetoothabb lesz
Ugyanezeket az előnyöket élvezhetik majd azok a vállalkozások, amelyek Bluetooth alapú információs, kereskedelmi szolgáltatásokat terveznek. A BT 5 alapú antennák (beacon) üzlethelységekbe, konferenciák, fesztiválok helyszínén való telepítésével a jövőben sokkal több, hasznos információ küldhető át, és az sem mellékes, hogy a látogatóknak nem kell méterekre elhaladnia az adatokat szolgáltató adóktól. Hasonlóan több lehetőség adódik a beltéri navigáció területén is, amit az új Bluetooth sokkal hatékonyabban ki tud szolgálni.
A SIG képviselői szerint jelenleg 8,2 milliárd, Bluetooth-szal szerelt eszköz működik a világon, amelyek a 2020-ig leszállított IoT rendszerek egyharmadában megtalálhatóak lesznek. A BT-képes antennákból szintén jelentős, 371 millió darab kerül a piacra négy éven belül, vagyis a Bluetooth 5-nek bőven lesz alkalma, hogy segítse ezek és az azokat fejlesztő cégek kommunikációját. Az új szabvánnyal ellátott készülékek 2016 végén és 2017 elején kerülnek piacra világszerte.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?