A nyílt forrású Poro lefedné a kisebb-nagyobb európai nyelveket, és az átláthatóság vagy a megfelelőség tekintetében is igazodna az uniós követelményekhez.

Ha a finn Silo AI által fejlesztett Poro beváltja a hozzá fűzött reményeket, demokratizálhatja a hozzáférést a hatékony többnyelvű LLM-modellekhez (large language models), saját alternatívát nyújtva Európának az amerikai technológiai vállalatok megoldásaival szemben – olvasható a VentureBeat riportjában, amelyben az új rendszer bemutatkozását fontos mérföldkőnek nevezik a nyelvi mesterséges intelligencia felszabadításában a szabadalmaztatott rendszerek között. A helsinki székhelyű MI-startup nyílt forrású nagy nyelvi modelljének célja az Európai Unió mind a 24 hivatalos nyelvével összefüggő képességek fejlesztése a cég SiloGen részlege és a Turku Egyetem együttműködésében.

A cikkben Peter Sarlint, a Silo AI vezérigazgatóját idézik, aki szerint az európai digitális szuverenitás egyikfontos kérdése az itteni kultúrát és nyelveket megragadó modellek létrehozása. A 34,2 milliárd paraméterrel operáló Poro 34B modellt, amelynek neve finnül rénszarvast jelent, angol és finn adatkészleteken, illetve programozási nyelveken képezték az ugynacsak finnországi Kajaaniban található LUMI szuperszámítógépen. A Poro azzal az alapvető kihívással próbál megbirkózni, hogy hatékony LLM-eket képezzen a szűkebb forrásokkal rendelkező európai nyelvekhez, ebben pedig képes felhasználni a gazdagabb forrásokkal rendelkező nyelvekből, például az angolból származó adatokat is.

Szélső pályán előznék a nagyokat

A Poro 34B már a második olyan nyílt forrású LLM, amely Európából származik, a francia Mistral AI 2023. szeptember végén bemutatott a Mistral 7B modelljét követően. Egyedi vonása a Poro Research Checkpoints program, illetve annak keretei között az ellenőrzőpontok képzése a modell tanításában. Az első ilyen pont a folyamat 30 százalékát fedi le, de a Silo AI benchmarkjai alapján a Poro már ezen a szinten is kiválóan teljesített: meghaladta az egynyelvű finn MI-modellek hatékonyságát, a rokon nyelvek mintáinak kiaknázásával pedig előnyhöz jut más, kevesebb képzési adattal rendelkező nyelvek terén is, miközben többnyelvűsége nem ment angol teljesítményének rovására.

Sarlin úgy látja, hogy a Poro és a hozzá hasonló modellek jelentik a mesterséges intelligencia jövőjét, átlátható és etikus választást kínálva a nagy technológiai cégek zárt modelljei ellenében. A nyílt forrás mellett alapvetőnek tartja a teljes rálátást a modellek működésére és architektúrájára, emellett a Silo AI már a kezdetektől komoly erőfeszítéseket tett, hogy az alkalmazot adatok és a modell tervezése kapcsán is megfeleljen az európai törvényeknek. A cég partnerei között ott van az Allianz, a Rolls Royce, a Honda, a Philips és más nagy márkák, akik Sarlin szerint aggódnak a szabályozások és a tulajdonosi modellek későbbi alkalmazása miatt – számukra a Poro ebben is megoldást jelenthet.

Cloud & big data

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.