Három vállalat is panaszt tett a Google ellen a versenypiaci szabályok megsértése miatt - a tényt maga a Google jelentette be egyik saját, EU-val kapcsolatos blogján.

A blogbejegyzés szerint a három panaszos az angol Foundem árösszehasonlító oldal, a francia Ejustice.fr igazságügyre szakosodott keresőszolgáltatás, valamint a Ciao From Bing árukereső portál.

A sorok között |  A Foundem és az Ejustice szerint a Google hátrányos megkülönböztetéssel szerepelteti oldalaikat a találatok között, ők egyenesen az Európai Unió illetékes szerveihez fordultak. A Ciao pedig, amely kezdetben még Google AdSense partnerként működött, ám 2008-ban megvásárolta a Microsoft, a Google szerződési feltételeiben foglaltakat kifogásolja. Ők a német trösztellenes ügynökséghez nyújtották be panaszukat, amely így közvetve került az EU szakembereihez.

A Google közleménye szerint "innentől szokott következni a tényfeltáró szakasz, mi pedig készséggel állunk a kérdések elé. Meggyőződésünk, hogy minden tevékenységünket a törvényes keretek között végezzük, megfelelve minden uniós versenyszabályozásnak. Szívesen beavatjuk a vizsgálódókat termékeink és technológiáink működésébe."

Julia Holtz, a megvádolt keresővállalat vezető versenyügyi tanácsadója is kifejtette véleményét. Szerinte, bár mindhárom ügy, bár némileg más problémával indít, mégis egységesen azt a kérdést teszi fel: a Google valóban mindent megtesz-e azért, hogy elfojtsa és visszaszorítsa a konkurenciát. Holtz szerint természetesen nem erről van szó, igyekeznek minden ilyen irányú megkeresést meghallgatni, és konstruktívan állni a felvetett kérdésekhez.

Rájuk jár a rúd |  Márpedig szükség is van a Julia Holtz által említett empatikus hozzáállásra, mert a mostanihoz hasonló antitröszt-keresetek egyre gyakoribbak a Google körül. Németországban a múlt hónapban is három antitröszt-támadást kaptak, ebből egyet a Microsoft, egyet az Euro-Cities AG térképszolgáltató, egyet pedig két médiakiadó indított. A kiadók vádja az volt, hogy a Google jogtalanul jelenít meg máshonnan származó hírrészleteket a Google News oldalon. A Microsoft a Google hirdetési szolgáltatásai előtt elfogadandó szerződések versenyellenes mivoltát kifogásolta, az Euro-Cities pedig a Google Maps ingyenességében látja a hibát, ami így ellehetetleníti a konkurencia fizetős megoldásait.

Ehhez hasonló vádakra a keresőóriásnak továbbra is fel kell készülnie, hiszen piaci dominanciája sokak szemét szúrja. A ComScore kimutatásai szerint januárban a Google az amerikai keresési piac 65,4 százalékát tudhatta magáénak, ezt az eredményt a Yahoo 17, a feltörekvő Bing pedig 11,3 százalékkal követte. Európában ráadásul még kiélezettebb a helyzet, a Google erőfölénye itt még magasabb.
 

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.