A GSMA az autóiparral szövetkezik. Nagyszabású EU-s projekt keretében tesztelik a hálózatba kötött és önvezető járművek lehetőségeit.

A telekom cégek és az autógyártók összefognak, hogy Európában is tesztelhessék a hálózatba kötött és övezető autókat. A program részleteit egy brüsszeli megbeszélésen hozták nyilvánosságra, amin részt vett Günther H. Oettinger, az Európai Bizottság digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztosa is. A szakmai szövetségek összefogásának célja, hogy erősítse Európa vezető szerepét a hálózatba kötött és önvezető autózás területén azáltal, hogy ösztönözi az ehhez kapcsolódó kiemelkedően fontos technológiák uniós szintű alkalmazását. A projektről a GSM-szolgáltatókat tömörítő globális szervezet, a GSMA adott ki közleményt, de azt nem részletezték, hogy konkrétan mely szervezetek állnak a kezdeményezés mögött.

Energiatakarékosabban és hatékonyabban

A projekt az autonőm járművek, a közúti közlekedésbiztonság, a közlekedéshatékonyság, illetve a szállítás és a logisztika digitalizációja szempontjából vizsgálja a lehetőségeket. Kiemelt figyelmet szentelnek többek között a szoros követésnek, amit leginkább a kamionos szállításban lehetne hasznosítani: a járműveket wifi kapcsolják össze, hogy azok a beépített irányítórendszer segítségével karavánt alkotva, egymást szorosan követve közlekedhessenek. Az eddigi kisérletek azt igazolták, hogy az így közlekedő kamionok 15 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztottak, mint a sofőr által irányítottak.

Vizsgálni fogják az összeütközések elkerülését, a távirányított parkolást, a helyi veszélyhelyzetekkel kapcsolatos figyelmeztetéseket, és a forgalomoptimalizálást. Az ezekhez szükséges nagyfelbontású térképeket mobil eszközök közreműködésével lehet majd folyamatosan frissíteni.

A tényleges munka várhatóan jövőre indulhat. Az első szakaszban, 2019-ig a ma elérhető kommunikációs technológiákon, így a 4G/LTE-n végzik el a szükséges teszteket. A második szakaszban, amely 2021-ig tart, a kísérletekbe a 4G mellé bevonják az 5G-t is attól függően, hogy a különböző funkcionalitásokhoz milyen hálózati háttérre van szükség.

A legfontosabb a biztonság

A projektnek arra is választ kell adnia, hogy a hálózatba kapcsolt, önvezető járművek valóban biztonságosabbak-e, mint a jelenlegiek. (Nemrégiben mi is beszámoltunk arról a halálos balesetről, melyet egy Tesla okozott önvezető üzemmódban.) Ez azonban összetett kérdés: a projektben viszgálják a kiberbiztonságot, a személyes adatok védelmét, a szolgáltatás minőségét és a hálózatok folyamatos rendelkezésre állásását, hiszen még ez utóbbi is kulcsfeltétele annak, hogy az autonóm járművek biztonságosan közelekedhessenek.

A projektet lebonyolítására a két érintett iparág meghatározó piaci szereplői létrehoztak egy konzorciumot. Mivel azonban ez a szabványosításhoz is fontos alap lehet, több uniós ország is bekapcsolódik majd a munkába. A konzorcium a tervek szerint az év végéig áll fell, és akkor döntenek a projekt pontos ütemtervéről is.

Megoldandó feladat lesz bőven. Ilyen többek között a  frekvenciaharmonizáció hiánya, az országhatárokon áthaladó járművek zökkenőmentes hálózatváltása vagy a közúti infrastruktúra-adatok hozzáférhetőségének kérdése.

Mobilitás

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.