Második alkalommal adták át a Telenor Etikus Vállalat Díjat, amelyet nagyvállalati kategóriában idén a Siemens Hungary Zrt., kis- és középvállalati kategóriában pedig az ABB Kft. nyert el. (x)

Második alkalommal adták át a Telenor Etikus Vállalat Díjat, amelyet nagyvállalati kategóriában idén a Siemens Hungary Zrt., kis- és középvállalati kategóriában pedig az ABB Kft. nyert el. A tavaly alapított elismeréssel a Telenor Magyarország és civil szervezeti partnere, a Transparency International a hazai vállalatok tisztességes vállalati működésre irányuló programjait díjazza.

A díjra a vállatok korrupcióellenes, illetve az átláthatóságukat segítő projekttel pályázhattak; a nyerteseket független szakmai zsűri választotta ki. Az elismeréseket Németh Zoltán, a Telenor Magyarország humánerőforrás vezérigazgató-helyettese (nyitó képünkön balra) adta át a Figyelő Top200 Gálán.

„Hangsúlyosan és tevékenyen vállaljuk, hogy tisztességes cégként működünk, és ebben is példát szeretnénk mutatni, sőt, segíteni szeretnénk más vállalatokat. A Telenor Etikus Vállalat Díjat is ezért alapítottuk, és adtuk át immár másodszor, mert tudjuk, mennyire fontos a visszajelzés, a megbecsülés. Lényeges, hogy a piaci szereplők megismerhessék a jó példákat, a kiemelkedő tudatosító programokat, amelyeket talán a saját cégüknél is elindíthatnak.” – mondta el Németh Zoltán.

A nagyvállalati kategóriában díjazott Siemens pályázata a zsűri értékelése szerint több olyan innovatív és hatékony elemet tartalmaz, amely más vállalatok számára is követendőnek tekinthető. Ilyenek például a feddhetetlenségi képzések, vagy az ún. „Integrity Dialog”, amelynek keretében vezető és beosztott közösen dolgoz fel egy esettanulmányt.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy idén a Siemens Zrt. kapta meg a Telenor Etikus Vállalat díjat a nagyvállalati kategóriában. Hosszú utat tettünk meg idáig és ez a kitüntetés számunkra azt jelenti, hogy a Siemens neve mára már összeforrt az átlátható, minden tekintetben fenntartható és felelős etikus gazdálkodással. Olyan programot sikerült kidolgoznunk, amely világszinten is példaértékű metódus az etikai szemlélet formálására és a felelősségünk tudatosítására. Remélem, hogy az általunk kijelölt utat egyre több vállalat fogja követni és ezzel egy átláthatóbb, korrupciótól mentes és tisztességes piaci feltételekkel működő gazdaságot tudunk létrehozni.” – mondta el Pájer Orsolya, a Siemens régiós compliance managere.

Martin József Péter (Transparency International) és Tanja Vainio (ABB)

A kis- és középvállalati kategóriában díjazott ABB Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a hazai közmű- és energiaszektor vezető szállítója. Programjukban számos, a zsűri szerint más üzletágak és vállalatok számára példaértékű elem található – például e-learning, belső kommunikációs hírlevél, poszterek –, amelyek segítik az etikus vállalati kultúra meghonosítását.
„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a legetikusabb magyarországi vállalatok között szerepelhetünk valamint, hogy az általunk képviselt etikai értékek mások elismerését is kiváltják. Ágazatunk legsikeresebb és legversenyképesebb szereplőjévé kívánunk válni, de sosem akarjuk átlépni az üzleti etika, a környezetvédelem, a munkabiztonság standardjait. Folyamatosan nyomon követjük e normák ismertségét és tiszteletben tartását. Fáradhatatlanul törekszünk arra, hogy az Integrity Programunk az üzleti folyamatok szerves részeként, a zéró tolerancia elve mentén álljon szemben valamennyi jogellenes vagy etikátlan magatartással. Elkötelezett vagyok abban, hogy egy olyan kultúrát építsünk ki, ahol az integritás átszövi minden tevékenységünket. Vallom, hogy egyénként és vállalatként is mindig felelősségteljesen kell eljárnunk." – mondta el Gyóni-Maksa Anita, az ABB Kft. vezető jogtanácsosa és compliance vezetője.

A Telenor 2012 óta működik együtt a Transparency International Magyarország korrupcióellenes szervezettel, hogy közösen dolgozzanak ki megoldásokat az ország versenyképességét veszélyeztető korrupció megfékezésére, elsősorban a magyar kkv-szektor számára. 

Az együttműködés keretében jött létre a Telenor Etikus Vállalat Díj, amelyet 2012-ben adtak át először. A zsűriben az alábbi szervezetek képviselői vettek részt: AmCham, CEU Business School, Figyelő, Transparency International. A zsűri fővédnöke Küllői Péter volt.

További információ a díjról és a nyertes pályázatról: http://telenoretikusvallalatdij.hu

(A fotók Bánkuti András (Figyelő) munkái.)

New York-i kísérlet az automatizált rendszerek elszámoltatására

A nagyváros munkacsoportot állított fel a közigazgatásban működő algoritmusok társadalmi hatásainak vizsgálatára.
 
A felhő terjedése nem lassítja a vállalati szerverközpontok növekedését. Érdemes azonban elgondolkodni azon, hogy milyen felhő- és milyen adatközponti stratégiákra van szükség.

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

Hirdetés

Miért nehéz munkaerőt találni az adatközpontokba?

Kevés a magasan képzett, szabad munkaerő; és más tényezők is megnehezítik a megfelelő létszámú szakembergárda alkalmazását.

Reakció „A CIO-k elmondták, hogy alkalmazható az agilitás egy nagyvállalatnál” című cikkünkre, amely a CIO Hungary 2018 konferencia tudásmegosztást segítő programjának tapasztalatait foglalta össze.

A CIO-k elmondták, hogy alkalmazható az agilitás egy nagyvállalatnál

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.