Észak-Korea az ENSZ szankcióit simán kijátszva építgeti saját okostelefonos ökoszisztémáját, és az egyre növekvő keresletet kielégítve, olcsó kínai importból tetemes hasznot termel a diktatúrát irányító rezsimnek – derül ki a Reuters csütörtöki összeállításából. A hírügynökség disszidensek információira, szakértői véleményekre, az ottani állami médiára és hirdetésekre alapozva közölt riportot a helyben márkázott készülékekről: eszerint az ország lakosságának már negyed része, hatmillió ember rendelkezik valamilyen mobil eszközzel, ami az informális gazdaságba való bekapcsolódás feltétele, és ezzel sokaknak a legfőbb bevételi forrása.

Az észak-koreai telefonmárkákat a tudósítás szerint a tajvani félvezetőipari komponensek, a kínai gyártmányú akkumulátorok és a Google Android rendszerének egy megfelelő verziója jellemzik. Ezek közül elvileg egyik sem jelenhetne meg bennük, tekintve, hogy 2017 óta az ENSZ tilalom alá helyezte bármilyen mobil eszközökhöz való hardver észak-koreai importját. Ehhez képest Kim Dzsongun diktatúrájában folyamatosan épülnek ki a vezeték nélküli hálózatok – a beszámolók szerint egyik-másik esetben a kínai Huawei direkt közreműködésével –, sőt a helyi márkákat beszédeiben és az állami médiában közölt gyárlátogatásaival is propagálja a KNDK vezetője (lásd a fenti képen).

A hírügynökség tudósítása alapján Észak-Koreában 100 és 400 dollárnak megfelelő összegekért lehet okostelefont vásárolni az állami boltokban vagy a magánpiacon, az operátoroknál kötött mobil előfizetéseket pedig a telekommunikációs minisztérium üzleteiben kell regisztrálni. A telefonokat általában 200 percnyi beszélgetést magukban foglaló csomagokkal adják, az előre fizetett (prepaid) megoldások esetében 100 perc ára nagyjából 13 dollár értékű észak-koreai von – legalábbis ez derül ki az arrafelé futó hirdetésekből.

Követhetetlen és be nem tartott korlátozások

Ezek az árak önmagukban is összevethetők a más országokra jellemző árakkal, esetleg még magasabbak is azoknál. Ehhez képest Észak-Koreában a havi átlagkereset 100 dollár körül van, ami alig 4 százaléka a dél-koreai szomszédoknál elérhető átlagos fizetéseknek. Az olyan nemzetközi márkákat, mint amilyen az iPhone, nem forgalmazzák publikusan, de a kereskedők és a tehetősebb észak-koreaiak találnak rá módot, hogy ilyen készülékeket is szerezzenek maguknak külföldről, és helyi SIM kártyákkal használják azokat – ezek azonban csak belföldi hívásokat tesznek lehetővé, és van néhány érdekes biztonsági funkciójuk is.

Fájlok letöltése vagy küldése például szigorúan tilos, az adatok másolását és továbbítását a figyelmeztetések mellett szoftveres algoritmusokkal is akadályozzák. Egy maréknyi hazai fejlesztésű applikáció (térképek, játékok vagy szótárak) kerül csak ki az állami tulajdonú vállalatoktól vagy oktatási intézményektől, az amerikai Hacker House kiberbiztonsági cég szerint pedig az ott összerakott okostelefonokat ugyancsak saját fejlesztésű megfigyelő és nyomkövető programokkal is ellátják. A Reuters beszámolója szerint egyébként a mobilok adás-vétele és használata is a virágzó észak-koreai feketepiac működésének alapja, a rezsim viszont komoly bevételeket húz a sok millió előfizetésből.

A hírügynökségnél két észak-koreai modellt szedtek darabokra: ezekben MediaTek chipeket s Toshiba memóriakártyákat találtak, az eszközöket pedig az azonosítók alapján az alsó kategóriás telefonokra specializálódott kínai Gionee gyártotta. A beviteli tilalmat formailag sem a Google és az ingyenesen letölthető android, sem a hardveres komponensgyártók nem szegték meg, hiszen egyikük sem szállított semmit Észa-Koreába; a hivatalos adatok szerint a 2017-es kínai okostelefon import értéke 82 millió dollár volt, ami a szójaolaj és a ruhaanyagok után a harmadik legnagyobb önálló tétel volt a behozatali listán, és az időközben bevezetett szankciók is csak kis mértékben csökkenthették.