A jelek szerint Észak-Korea, az egyik utolsó "információs fekete lyuk" is megkezdte óvatos felzárkózását az információtechnológia világához, ami egyelőre távolról sem jelent politikai enyhülést, de új iPhone-alkalmazásokat mindenképpen.
Az amerikai Computerworld beszámolója szerint az elmúlt hónapokban több mint ezer darab, Észak-Korea számára fenntartott - de sohasem használt - IP-címet regisztrált egy, a phenjani kormányhoz kötődő cég. (A Star Joint Venture részben a thaiföldi Loxley Pacific ellenőrzése alatt áll - utóbbi volt az a vállalat, amelyik 2002-ben segédkezett Észak-Korea első mobiltelefon-hálózatának kiépítésében.) Azon túl, hogy a címeket minden bizonnyal állami, katonai, esetleg vállalati felhasználásra szánják, semmit sem lehet tudni a hagyományosan zárkózott észak-koreai vezetés terveiről. Tény, hogy az ország egyre jobban elszigeteli magát, amin az elsüllyesztett dél-koreai hadihajó ügye sem sokat segített; valószínű, hogy Észak-Korea nem halogathatta tovább az internet felé való közeledést, aminek ez lehet az egyik első lépése. A helyzet azért érdekes, mert a jelenlegi KNDK-ban semmi keresnivalója a világhálónak.

Ha Kim Dzsongil vagy utódai nem rendelkeznek öngyilkos hajlamokkal, akkor Észak-Koreában sohasem lesz sem internet, sem másféle szabad média - fogalmaz Leonid Petrov, a Sidney Egyetem szakértője. A lakosság hatvan éve él csaknem tökéletes karanténban, amit a világhálóhoz való általános hozzáférés azonnal lerombolna. Az észak-koreaiak jelenleg egy tíz éve létesített, országos intranet hálózatra csatlakozhatnak, ami könyvtárak és különböző intézmények oldalait és levelezését köti össze, de a külvilágtól el van vágva. Mindössze néhány ezerre becsülik azoknak a számát, akik egy China Netcom hurok révén valódi internetkapcsolattal rendelkeznek; a diplomaták és vállalatok német műholdas megoldást használnak. Az állami hírügynökség oldala is egy japán szerveren található.

Be- és kiszervezés | Mindezek után meglepőnek tűnik, hogy Észak-Korea mégis folyamatosan fejleszti IT-iparát, és lessan az egyik legvalószerűtlenebb outsourcing-helyszínné válik. Az egyetemeken már évek óta képeznek informatikusokat és szakembereket a számítógép-tudomány területén, és nem egy külföldi vállalat meg is jelent a piacon. Mivel az iparág fejlesztése mögött kormányzati szándék áll, emberi erőforrásból nincs hiány - helyi outsourcing-cégek méretére jellemző, hogy némelyik ezer munkavállalót is foglalkoztat, szemben a fejlődő országokra jellemző, tizedakkora nagyságrenddel. A KNDK-ban megjelenő cégek természetesen nehézségekről is beszámolnak, mint amilyen például a nyelvtudás és a tapasztalat hiánya a  nemzetközi együttműködésben. Ezzel együtt kiemelik, hogy globálisan is versenyképes országról van szó, ami a szakmai tudást és a költségeket illeti.

A Computerworld US beszámolója szerint a legjelentősebb outsourcing-szolgáltatót, a Nosoteket nyugati tőkealapok 2007-ben, Phenjanban hozták létre. A cég vezetője, Volker Eloesser szerint hiába állnak rendelkezésre képzett szoftveresek Észak-Koreában, ha a kommunikációs csatornák hiánya miatt képtelenség együtt dolgozni velük - ezért döntöttek amellett, hogy az országon belül hoznak létre vállalkozást. Eloesser tapasztalata alapján az összes jelentősebb programozási nyelvben, a 3D-s fejlesztésben és modellezésben, vagy a különféle szervertechnológiákban is könnyű észak-koreai szakembereket találni. A Nosotek egyik fő területét a telefonokra írt játékok jelentik, és egyik alkalmazásuk éppen június elején került be a német Apple Store top 10-es mezőnyébe. A szigorú korlátozások persze kellemetlenségekkel is járnak: azokat a fejlesztői tevékenységeket, amelyekhez elengedhetetlen a működő internetkapcsolat, a határ túloldalára, Kínába telepítették.

Gyomor kérdése | A politika természetesen nem csak a koreai fél viselkedését határozza meg. A különféle szankciók miatt amerikai cégek nem üzletelhetnek Észak-Koreában. Máshol, mondjuk az Európai Unióban, már kevésbé szigorúak a szabályok, azonban komoly csorbát szenvedhet az olyan vállalatok megítélése, amelyek kapcsolatba kerülnek a koreai diktatúrával. A Nosotek egyik megrendelője, a berlini Exozet Games például nem aggódik: a cég kereskedelmi vezetője szerint "nem a kormánnyal, hanem nagyszerű emberekkel dolgoznak együtt, akik nem tehetnek róla, hogy diktatúrában élnek."

Sok-sok millió iPhone-ra csaphat le a 'sötét kard'

A Google biztonsági laborja Darksword névre keresztelte a nemrégiben beazonosított, iOS-es készülékeket célzó, rendkívül kifinomult támadássorozatot.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.