Az üzleti vezetők legnagyobb része is úgy látja, hogy a kontextus nélküli adatok semmibe sem nyújtanak túl izgalmas betekintést – derül ki egy friss felmérésből.

A történetmesélés (storytelling) az információ átadásának hagyományos eszköze, amely többek között azt célozza, hogy az összetett üzeneteket egyszerűbbé és ezáltal jobban érthetővé tegye. Bár a fogalom rendszerint a marketinges kommunikációval kapcsolatban bukkan fel, az üzleti folyamatokról szólva az adatokkal és az adatvizualizációval összefüggésben is értelmezhető: ezeket is meg lehet tölteni tartalommal, és a történetmesélés eszközeivel hatékonyabban lehet bemutatni a mögöttük lévő összefüggéseket vagy következtetéseket.

Ez olyannyira igaz, hogy a storytelling ma már az adatstratégiák fontos elemének számít, hiszen a kontextus nélkül tálalt adatok gyengébb betekintést adnak, és a legtöbb döntéshozó ilyenkor az ösztöneire vagy a múltbeli tapasztalataira támaszkodva igyekszik értelmezni azokat. Az analitikus adatbázis-elemző szoftveréről ismert Exasol felmérése szerint ezt az üzleti vezetők 93 százaléka maga is így látja, sőt meg van róla győződve, hogy a "data storytelling" érdemben elősegítheti a vállalatok bevételeinek növekedését is.

A megkérdezett üzleti döntéshozók és adattudósok legnagyobb része úgy gondolja, hogy a modern szervezeteknek ezt érdemes lenne beépíteniük a saját működésükbe. A felmrés több mint 1.500 résztvevőjének 92 százaléka értett egyet abban, hogy az "adatmesélés" hatékony módszar az adatelemzések eredményeinek kommunikációjában vagy továbbításában, mint ahogy az üzleti vezetők közel háromnegyede, 71 százaléka szerint a storytelling képességek nagyon fontosak, ha az eredményekről igazgatósági vagy tulajdonosi szinten kell beszámolniuk.

Ami macerás, azt inkább nem is használják

A történetmesélés egyrészt segít elmagyarázni, hogy valójában mit mutatnak az adatok, és biztosítja azokat a szükséges összefüggéseket, amelyek világossá teszik, hogy az adott esetben miért fontosak. Más szóvlal az adatokba való betekintés olyan történetté alakítható, amellyel bárki könnyen azonosulhat és amelyet bárki könnyen megérthet, ez pedig sokkal egyszerűbben eladhatóvá teszi az adatelemzésre épülő döntéshozatalt is.

A cselekvést lehetővé tévő információ (actionable data) értelemszerű támogatást kelent az összetett problémák kezelésében vagy a jobb stratégiai döntések meghozatalában, ami nyilván a végeredményt is befolyásolja. A data storytelling ilyen értelemben a mindig ott lévő szakadékot hidalja át az adatokba való betekintés lehetősége és az így hozzáférhető információ értelmezése között, ami amennyire banális, ugyanannyira makacs probléma szokott lenni a döntéshozatali folyamatok során.

Az Exasol felmérésében a résztvevők 87 százaléka úgy nyilatkozott, hogy saját szervezetének vezetése több adatvezérelt döntést hozna, ha a szóban forgó adatokhoz egyszerűbben és könnyebben érthető módon jutna hozzá. Azonban amíg az üzleti vezetől túlnyomó többsége, 90 százaléka prioritásnak tekinti az adatokhoz való hozzáférés demokratizálását, ennek megvalósítása elég döcögősen halad. 82 százalékuk például arról beszélt, hogy szervezetüknél elavult dashboardokat használtak, amelyek egyáltalán nem biztosítják hatékonyan a megfelelő betekintést. 61 százalékuk szerint a legnagyobb problémát éppen a kontextus hiánya okozza az adatok tálalásánál, sőt 53 százalékuk arról is beszámolt, hogy az ilyen felületeket gyakran amiatt hagyják figyelmen kívül, hogy túl sok időbe telne a rajtuk megjeleníthető adatok értelmezése.

Cloud & big data

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.