A finn gyártó nem kívánja ölbe tett kézzel nézni, hogy a területre frissen belépő Samsung elfoglalja az okosgyűrűk szegmensét.
Hirdetés
 

A várakozásoknak megfelelően még idén, egészen pontosan október közepén boltokba kerül az egyik legrégebbi és legelismertebb okosgyűrű-gyártó új modellje, az Oura Ring 4. A finn cég negyedik generációs terméke 350 dolláros árcédulával indul, és már előrendelhető.

Okosabb, kerekebb

A gyűrű alapvetően ugyanazoknak az élettani funkcióknak (aktivitás, alvás, stressz stb.) a mérésére szolgál, mint a korábbi generációk, ám a mérnökök így is bőven tudtak mit újítani, javítani. Az egyik legfontosabb elem, hogy a gyűrű immár tényleg kerek formát ölt mind kívül, mind belül. Azaz sikerült a méréshez szükséges szenzorokat az ékszer természetes formájához igazítani.

Az adatok pontos és folyamatos mintavételét egyrészt a lehetséges jelútvonalak nyolcról 18-ra emelésével, másrészt a nagyon marketingszagúnak hangzó "intelligens érzékelés" funkcióval igyekszik az Oura biztosítani. Utóbbi egy olyan algoritmust takar, amely a gyűrűben elhelyezett szenzorokat annak megfelelően használja, hogy éppen milyen pozícióban helyezkedik el az ujjon az eszköz.

A csak a megfelelő helyeken és időpontokban végzett adatvétel a gyártó szerint az üzemidőre is jó hatással van. Az Oura 4 így elvileg akár 8 napig is működhet egyetlen feltöltéssel.

Az új generációval egyszerre érkezik az adatok feldolgozását, raktározását és elemzését végző új alkalmazás is, amely az ígéretek szerint a korábbinál könnyebben átlátható képet ad a felhasználó általános egészségügyi állapotáról, valamint lehetőség lesz vele hosszabb távú célokat, fejlődési mintákat követni.

Ki lesz a gyűrűk ura?

A finnek újításának az ad különös fontosságot, hogy idén egy nagyon komoly szereplővel bővült az eddig csak kisebb gyártók által benépesített szegmens. A Samsung ugyanis nyáron piacra dobta az év elején bemutatott Galaxy Ringet. A dél-koreai gyártó terméke ugyan nem villogtat elsöprő képességeket, de a Galaxy-ökoszisztémára támaszkodó, teljesen ingyenes szolgáltatásokkal érkező készülék bizonyosan megkavarja a piaci kártyákat.

Ezt a "kavarási effektust" remélheti enyhíteni az Oura azzal, hogy a friss konkurencia modelljénél jóval kiforrottabb terméket tud felmutatni. Erről egyébként nemcsak a specifikációk és az előzetes összehasonlító tesztek tanúskodnak, hanem a finn cég vezetőjének magabiztos nyilatkozata is. Tom Hale a Bloombergnek pár napja azt mondta, érzése szerint nagyjából két évvel járnak a dél-koreai óriás előtt. Kérdés, milyen nagyokat és milyen szaporán tud majd ez az óriás lépni, ha igazán be akarja hozni a lemaradását.

Konzumer tech

Megmutatták, hogyan gázol át a magánéletünkön Zuckerberg új találmánya

Egy figyelmeztetésnek szánt proof-of-conceptről van szó, amit nem is kizárólag csak a Meta okosszemüvegével lehet megcsinálni.
 
A régi támadási vektorok megújulnak, és jön egy sor újabb veszély. Mivel mindenki a felhőbe igyekszik, minden kockázat globális lesz.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.