Jövőre már az 50 milliárd dollárt is bőven meghaladhatja a hordható elektronikai eszközök piaca, az igazán nagy üzlet azonban így is a kapcsolódó adatszolgáltatásokban lesz majd.

A Gartner október végi előrejelzése szerint a testen hordható elektronikai eszközök (wearables) piacán 2019 egészét tekintve 40,5 milliárd dolláros, jövőre pedig 27 százalékos éves növekedéssel 51,5 milliárd dolláros forgalom várható. A magánfelhasználók ezen belül az okosórákra és a különféle ruházati cikkekre költenek majd sokkal többet az ideinél, ebben a két kategóriában ugyanis rendre 34 és 52 százalékkal növekszik majd a gyártók és kereslkedők összes bevétele.

A piackutató szerint a további felfutás egyik oka, hogy a már aktív felhasználók mostanában kezdik lecserélni korábbi eszközeiket, karpántjaikat vagy okosóráikat az újabb modellekre. A piacvezető márkák – mint az Apple Watch vagy a Samsung Galaxy Watch – eközben prémium árazással dolgoznak, miközben a Xiaomi, a Huawei és mások a kifejezetten olcsó modellekkel igyekeznek piacot szerezni maguknak. Mindez összességében azt eredményezi, hogy az okosórák átlagos eladási ára 2020 és 2021 között 4,5 százalékkal is csökkenhet.

A darabszámot tekintve most is és jövőre is az okosórák és a fülhallgatók viszok a prímet, amelyekből 2020-ban már 86, illetve 70 millió darabot értékesíthetnek világszerte. A kiegyenlítettebb és népesebb piacnak az utóbbi számít, ahol nagy versenyben van egymással az Apple (AirPods), Samsung (Galaxy Buds), a Xiaomi (AirDots), a Bose (SoundSport) vagy az újonnan csatlakozó Amazon, miközben mások (Nuheara, Microsoft, Starkey) különféle új funkciók és alkalmazások népszerűístésével igyekeznek beszállni a versenybe.

Az összegszerű költéseket a Gartner szerint elsősorban azok a vásárlók húzzák felfelé, akik csak most lépnek be ebbe a termékszegmensbe, de az olyan szempontok is fontos szerepet játszanak benne, mint az egyre fejlettebb szenzorok, az egyre látványosabb miniaturizáció vagy a korábbinál magasabb szintű adatvédelmi eljárások implementációja.

Célszerű analitika és felelős felhasználás

Ezek egyébként a gyártók szempontjából is fontosak, hiszen a pontosabb mérések használhatóbb adatokat eredményeznek, az eszközök és komponensek méretének csökkentése pedig új felhasználási lehetőségeket nyitnak meg például a ruházati cikkek között, ahol például az orvosi célú megoldásokat már teljesen észrevétlenül lehet beépíteni a megfelelő ruhadarabokba, hozzájárulva ezzel az új technológiák elfogadottságának növeléséhez is.

A piackutató a miniaturizáció eredményeivel kapcsolatban azt jósolja, hogy öt év múlva minden tizedik okos kiegészítő már úgy fog működni, hogy semmilyen módon nem zavarja vagy akadályozza a felhasználókat. Az adatbiztonságról szólva a gartner úgy látja, hogy a hordható eszközök gyártói elkezdtek a biztonsági fejlesztésekbe is invesztálni, amit a következő időszakban is tovább folytatnak majd. Ez egyrészt létszükséglet az amerikai szabályozások vagy a GDPR miatt, de a vásárlók döntéseire is komoly befolyással van, különösen a jól jövedelmező egészségügyi alkalmazások körében.

A Gartner friss prognózisához most is érdemes hozzátenni, amire az elemzők már évek óta rendszeresen felhívják a figyelmet: a technológia evolúciója és a hordható eszközök piaci potenciálja korántse merül ki a fizikai termékek fejlesztésében és szállításában. Az egyre jobban eladható szolgáltatások kulcsát ugyanis a sok és jó minőségű adat begyűjtésében, különösen pedig hatékony elemzésében kell keresni.

Ezt a fejlődést korábban a meteorológiai szolgáltatásokhoz hasonlították, ami annak idején úgy kezdődött, hogy az emberek kimentek a szabadba és körülnéztek, ma azonban már mindenhol szofisztikált számítógépes előrejelzési modellek működnek. A viselhető eszközök tekintetében az adatok összegyűjtésével már nincs sok probléma, sok esetben viszont még nem találták ki, hogy pontosan mit is lenne érdemes kezdeni velük.

Sok ilyen termék, mondjuk a fitnesz karkötők ára és mérete mostanra olyan szintre olvadt, hogy az eszközöket sokan akár impulzusvásárlással is megvehetik, de a kismillió különböző készülék és az általuk különböző metrikák alapján közvetített adatok nem teszik lehetővé az igazán hasznos interpretációt. A fogyasztók ugyanakkor értékesebb, nagyobb gyakorlati jelentőségű információra vágynak. Ez utóbbi rendszeresen felveti az adatbiztonság kérdését is, amennyiben a felelősséget érdemes lenne megosztani a cégek és a felhasználók között: a tapasztalat szerint az a felállás a leghatékonyabb, amikor működik a rendőrség vagy a biztonsági szolgálat, de ettől függetlenül mindenki zárni is szokta a saját ajtaját.

Konzumer tech

Nem vicc: a Tesla már értékesebb, mint a Volkswagen

A Tesla jelenleg a világ második legértékesebb autógyártója: a napokban a német VW-t is megelőzte, és már csak a Toyota van előtte. Mindez azonban elsősorban a befektetői reményeket, nem pedig a valós eredményeket tükrözi.
 
Nem elég beszélni róla, tenni is kell azért, hogy jövőállóbbak legyenek a vállalatok. Szerencsére ebben rengeteg technológia áll már a rendelkezésre, csak győzzünk válogatni közöttük.

a melléklet támogatója az Invitech

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.