A Tesla és a SpaceX vezetője egy hétvégi Twitter-üzenetben jelezte, hogy "komolyan gondolkodik" egy új közösségimédia-platform felépítésén.
Hirdetés
 

"Am giving serious thought to this" – válaszolta az üzletember egy Twitter-felhasználó kérdésére, amelyik az firtatta, hogy fontolóra venné-e egy nyílt forráskódú algoritmusra épülő közösségi médiaplatform felépítését a szólásszabadság támogatására és a propaganda visszaszorítására. Musk, aki a maga részéről fekete öves Twitter-felhasználó, az utóbbi időben többször is bírálta a hálózatot és annak politikáját: szerinte a vállalatnem tartja magát a szólásszabadság elveihez, amivel a demokráciát is aláássa.

A bejegyzés egy nappal azután jelent meg, hogy a Musk közzétett egy Twitter-szavazást is, amelyben erről kérdezte a felhasználók véleményét. Nagy meglepetés persze nem született, de követőinek több mint 70 százaléka úgy látta, hogy a szolgáltató elégtelenül teljesít ezen a téren. A pénteki szavazás felütése viszont utólag értelmet nyerhet, mivel Musk abban azt írta, hogy az eredménynek fontos következményei lesznek, és azt kérte a felhasználóktól, hogy döntsenek körültekintően.

Egyelőre természetesen csak spekulációról van szó, de ha az aktuálisan a világ leggazdagabb embereként számontartott techmilliárdos úgy dönt, hogy tényleg létrehoz egy új platformot, akkor az olyan befektetők hosszú sorához csatlakozna, akik a szólásszabadság bajnokaiként próbálják magukhoz vonzani a felhasználókat. Bár sokan háborognak a Twitter, a Facebook vagy a YouTube gyakorlatai miatt, az új kihívók (például a Rumble, a Gab, a Gettr, a Parler vagy a Donald Trump-féle Truth Social) meg sem közelítik a mainstream platformok elérhetőségét és népszerűségét.

Közösség & HR

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.