Az Apple jubileumi mobilja az előlapot teljesen kitöltő kijelzőt kaphat.

Eddig nem nagyon fordult elő, hogy ne csak az adott évben érkező új iPhone-ról, hanem azzal párhuzamosan a következő évi modellről is folyjanak a találgatások. Idén pontosan ez történik és az információk nem, hogy fogynának, de egyre nagyobb ütemben kerülnek felszínre. A legutóbbi az Apple-ről rendszeresen publikáló John Grubertől származik, aki látványos változásokat jósol.

Ez az az újítás, amire vártunk?!

Gruber úgy tudja, hogy a 2017-es, az eredeti iPhone után 10 évvel megjelenő készülék hozza el azt a nagy ugrást, amit már sokan várnak az Apple-től. A telefon különlegessége a kijelzője lesz, ami a teljes előlapot be fogja borítani, vagyis gyakorlatilag el fog tűnni a káva, azaz a kijelző kerete, valamint az alul és felül található csíkok is.

Az egyébként pontos tippjeiről is ismert blogger több forrásból értesült a várható változásokról, amelyek egy sor technológiai újítást fognak hozni. A teljes kijelző megvalósításához ugyanis minden olyan szenzort, egységet, csatlakozót a panel alatt kell elhelyezni, ami eddig valamilyen szinten kimenetet kapott a felületen. E logika alapján a Home gomb, az előlapi kamera, a különböző szenzorok, de még a hangszóró is beköltözik a kijelző alá. Grubernek a méretről még nincs infója, azaz nem lehet tudni, hogy a készülékházat veszik vissza a kijelző méretére, vagy fordítva.

Technológiailag megoldható tervekről van szó, hiszen az LG nem is olyan régen beszélt a kijelző felületébe épített ujjlenyomat-olvasós fejlesztéseiről. Ezen kívül maga az Apple is több szabadalmat jegyzett be az elmúlt időszakban, ami lehetővé teszi például a kijelző mögött működő kamera alkalmazását.

A duplakamera egyre esélyesebb

A jövőre érkező iPhone-nal kapcsolatban felmerült korábban az is, hogy már OLED panellel fogják szerelni, sőt, egyesek már azt is vizionálták, hogy az Apple bevetné a flexibilis anyagok használatát. Ez kevésbé valószínű, de az a pletyka már jobban hihető, amely azt állítja, hogy a 2017-es mobil a korábban jellemző üvegborítást kapja majd, de tartják magukat a jack port megszüntetéséről, és az írisz alapú azonosításról szóló pletykák is.

Mindeközben azért akadnak információk az idén ősszel várható, minden bizonnyal iPhone 7 és iPhone 7 Plus néven érkező modellekről is. A KGI korábban is nyilatkozó elemzője, Ming-Chi Kuo kicsit átírta a korábbi tippjeit és most már azt mondja, hogy nemcsak a nagyobb, 5,5 colos verzió, hanem a normál méretű modell is megkaphatja a beharangozott dupla kamerát. Kuo forrásai szerint a Huawei P9, illetve az LG G5 jó fogadtatása elég volt az Apple-nek, hogy mindkét modellbe két hátlapi kamera kerüljön, bár azt továbbra sem tudjuk, hogy milyen célt szolgálnak majd.

Konzumer tech

Az Intel segítségével valósulhat meg Elon Musk szörnyeteg csipgyára

Az Intel is csatlakozik a SpaceX-hez és a Teslához a texasi üzemek felépítésében, bár annak részletei egyelőre nem világosak, hogy milyen mértékben járul hozzá a járműveket, humanoid robotokat és MI-adatközpontokat is kiszolgáló Terafab projekthez.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.