Az intézet korábbi igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja június 1-jén lett volna 95 éves.

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) csütörtöki közleménye szerint május 19-én, életének 95. évében elhunyt Dr. Vámos Tibor, az intézet korábbi igazgatója, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Vámos Tibor 1949-ben szerzett villamosmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen, és érdeklődése hamar az éppen csak kibontakozó számtástechnika irányába fordult. 1958-tól 1964-ig az MTA Automatizálási Osztályának vezetője volt, 1964-ben pedig Benedikt Ottóval és Csáki Frigyessel alapította meg az MTA Automatizálási Kutató Intézetet. Ennek 1974-es, az MTA Számítástechnikai Központtal való egyesítéséből született a mai SZTAKI, melyet 1985-ig irányított, később pedig az intézet Tanácsának elnöke volt.

A SZTAKI közleménye kiemeli, hogy Vámos Tibornak sikerült az Intézetből szigetet alkotnia, jórészt mentesítve az ott dolgozókat a külvilág negatív hatásaitól. Műszaki emberként ugyanúgy ismerte a görög klasszikusokat, a modern képzőművészetet vagy a kortárs zenét, értette a társadalomtudományok szempontjait és nyelvét, összefüggéseiben elemezve az információs társadalom alapkérdéseit, követelményeit és hatását a társadalmi és gazdasági rendszer megújítására, a személyi szabadságjogokra.

Vámos Tibor számos nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottságának volt tagja, publikációinak száma meghaladja a 270-et, több könyvet írt és szerkesztett. Az MTA levelező tagjává 1973-ban, rendes tagjává 1979-ben választották meg. Nemzetközi tudományos elismerései közül kiemelkedik, hogy 1981 és 1984 között ő tölthette be az International Federation of Automatic Control (IFAC) elnöki tisztét.

Dr. Vámos Tibor nekrológja a SZTAKI oldalán »

(forrás: sztaki.hu)

Közösség & HR

CIO Kutatás 2026: Merre tart az vállalati informatika és annak irányítója?

Hiánypótló nagy kép a hazai nagyvállalati informatikáról és az informatikai vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.