Az ismert szakember mindössze 49 éves volt.

Elhunyt Papp Péter, a Kancellár.hu Zrt. alapító vezérigazgatója. Vezetője halálát a vállalat jelentette be. Papp Péter Nagykárolyban született, és iskoláit is ott kezdte. Már Magyarországon, a hatvani Bajza József Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE-n programozó matematikusként végzett, valamint a londoni Open Universityn tanult menedzsmentet. Egyetemi tanulmányait követően a pénzügyi szektorban tett kitérő után az informatika területén töltött be több cégnél vezetői pozíciót.

2002-ben úgy döntött, hogy megvalósítja régóta dédelgetett tervét: alapít egy platform-, gyártó- és termékfüggetlen, kizárólag információbiztonsággal foglalkozó gazdasági társaságot. Ez a cég lett Kancellár.hu Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság, amely a Deloitte felmérése alapján egymás után két alkalommal 2008-ban és 2009-ben is egyike volt az 50 legdinamikusabban fejlődő közép-európai technológia cégnek. A vállalatot 2008-ban alakították át Zrt.-vé.

Papp Péter fontosnak találta az információbiztonsággal kapcsolatos ismeretterjesztést és tudatformálást is. Átvette és átalakította a Hacktivity Kft.-t, amely a régió egyik legtekintélyesebbé növő információbiztonsági konferenciáját szervezi. Hasonló célok vezették abban is, hogy 2012-ben több társával megalapították a TEDxDanubia Nonprofit Kft.-t, mellyel évekig unikális keretet biztosított a TEDx előadásoknak Magyarországon. Tizenegy éve így beszélt önmagáról és terveiről egy interjúban: "Az én generációm álma az volt, hogy 45 éves korára hátradőlhessen, és az utolsó cseppig kiélvezze a karrierje gyümölcseit. Én 89 évesen akarom az utolsó bizniszt megkötni és csak aztán hátradőlni. Nekem ez az életem."

"Papp Péter 2022 szeptember 18-án rövid súlyos betegség következtében elhunyt. Álmait már nélküle kell megvalósítanunk" – írja a közlemény, utalva a szakember LinkedIn-en közzétett jelmondatára: "I had a dream: to build the market leader infosec company in Hungary. I have a dream: to build the market leader infosec company in EMEA."

Nyugodjék békében!

Közösség & HR

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.