Több hónapnyi huzavona után nagy sikert ért el a német Infineon: az amerikai hatóságok engedélyezték, hogy 9 milliárd euróért (10,2 milliárd dollár) felvásárolják az amerikai Cypress Semiconductor félvezetőgyártót. A Reinhardt Ploss irányította német vállalat tavaly nyáron jelentette be vásárlási szándékát, ám sokáig kérdéses volt, hogy valóban lérte jön-e az üzlet.
Pár napja még más volt az állás
A Bloomberg néhány napja még arról írt, hogy maga Donald Trump elnök hiúsíthatja meg az ügyletet, mert nemzetbiztonsági kockázatot lát az Infineonban. Az amerikai elnöknek az volt a legnagyobb gondja a német vállalattal, hogy túl sok kínai partnere van, amelyek a felvásárlás révén fejlett amerikai technológiákhoz juthat. A Hadelsblatt szerint az Infineon bevételeinek mintegy negyede származik a kínai piacról.
Az is a felvásárlás vétójára mutatott, hogy korábban már több komoly üzlet is elbukott az amerikai elnök miatt. A legemlékezetesebb talán a más okokból is bizonytalan Broadcom–Qualcomm egyesülés volt, de már az Infineonnak is voltak rossz tapasztalatai. 2017-ben a szintén amerikai Wolfspeedért jelentkezett be, ám a felvásárlások kockázatait előzetesen értékelő CFIUS (Committee on Foreign Investment) megvétózta a tervet.
Az Infineon az amerikai jóváhagyás után sem ülhet a babérjain, ugyanis még a kínai hatóságok jóváhagyását is meg kell szereznie. Ezzel azonban már valószínűleg könnyebb dolga lesz a menedzsmentnek.
Bekerülnek a Top 10-be
A Cypress felvásárlásával az Infineon bekerül a tíz legnagyobb félvezetőgyártója közé. A kínai parnerei szempontjából mindenképpen pozitív, hogy a korábbinál technológiában is erősebb beszállítót kapnak. A Cypress termékportfóliójában elsősorban a védelmi és katonai szervek számára ajánlott memóriacsipek találhatók, bár a vállalat termékei ezzel együtt sem sorolhatóak a kifejezetten szenzitív technológiai berendezések körébe.
A járműgyártóknak is csipeket szállító Infineon számára azért fontos a Cypress, mert fontos lyukat töm be a portfóliójában főleg a mikrokontrollerek terén, illetve az amerikai cég révén a japán piacon is erősítheti a jelenlétét.
Bár az amerikai jóváhagyás hírére az Infineon részvényei erősödni kezdtek, a Handelsblatt szerint nem mindenki örül a bevásárlásnak. Egy befektetői csoport képviselője például kockázatot lát abban, hogy nő a vállalat adóssága. Ez a hitelminősítésének lerontásához vezethet, ami viszont drágítja a vállalat finanszírozását.
Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt
Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?