A Microsoft innovációs világversenye, az Imagine Cup ösztönzi arra az informatikát tanuló fiatalokat, hogy csapatokba szerveződve hozzanak létre az emberek életét, munkáját vagy játékait befolyásoló alkalmazásokat. Az Imagine Cup alkalmával 2003 óta minden évben több ezer, a világ különböző pontjairól érkezett csapat versenyez egymással a pénznyereményekért és a lehetőségért, hogy a világ vezető technológiai és üzleti szakemberei előtt mutathassák be elképzeléseiket.
A vállalat az idén az Azure technológiát használó csapatok jelentkezését várta, amelyeknek minden eddiginél komolyabb szakmai támogatást nyújtott. A legjobb magyar ötletet bemutató csapatnak a Microsoft Magyarország 9 ezer dollár értékű cloud hozzáférést ajánlott fel, de a nemzetközi verseny végső győztese a 85 ezer dolláros jutalom mellett egy személyes mentorálást is nyerhet a Microsoft vezérigazgatójával.
Ahogy már egy évvel ezelőtt is beszámolhattunk róla, a hazai mezőnyből kiválasztott csapatok hagyományosan jól szerepelnek a nemzetközi versenyen. Két éve az InSimu egészségügyi alkalmazás dobogós lett a maga kategóriájában, három éve pedig a magyar Mistory nyerte el a Microsoft-dolgozók közönségdíját. A nemzetközi megmérettetés tavalyi döntőjében a vak és gyengénlátó embereket segítő GlovEye képviselte Magyarországot, és ugyancsak a legjobb 32-be jutott a legjobb 52 csapat között.
3D-be fordulnak a tankönyvek ábrái
Az Imagine Cup hazai döntőjét ezúttal az innobie csapat Eddie nevű alkalmazása nyerte, ami ezzel a régiós fordulóba jutott. Az Eddie fejlesztői szerint a legújabb generációknak már természetes az okostelefon jelenléte és használata, a benne rejlő potenciált mégsem használják ki ezt olyan területeken, mint például az oktatás. A megoldás továbbra is a tankönyvekre épít, ám annak illusztrációit speciális jelölésként használva a kiterjesztett valóság eszközeivel teszi szemléletessé a tananyagot.
Az alkalmazás tulajdonképpen a hagyományos tankönyv és a kiterjesztett valóság lehetőségeit egyesíti: az okostelefonok kameráján keresztül ismerteti fel a különböző képeket, amelyekre aztán különböző, a témához kapcsolódó 3D tartalmat tud vetíteni és szemléltetni a készülék kijelzőjén keresztül:

forrás: innobie.hu
Ettől a tantermi demonstráció is egyszerűbbé, hatékonyabbá és olcsóbbá válhat. Az innobie szerint a szükséges rosszként kezelt mobiltelefonra a tanárok akár segítségként is tekinthetnek, a drága tantermi eszközöket helyettesítő AR illusztrációkból pedig az iskolai költségcsökkentés egyik eszköze lehet. Az új technológiákra épülő, élményszerű oktatás a hatékonyságot is növeli, amennyiben a gyerekek ezen keresztül mélyebb tudásra tehetnek szert.
Később is támogatják a vagány ötleteket
A Microsoft közleményéből az is kiderül, hogy a döntő alkalmával bejelentették a Microsoft Magyarország és a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő stratégiai partnerségét. A cégek ennek alapján dedikált ajánlatokkal, szakmai támogatással és tréningekkel támogatják majd a hazai innovatív ötleteket: a Microsoft a technológiai háttér kiépítésében és az értékesítési csatornák megtalálásban, míg a Hiventures az üzleti modell kialakításában és a stabil pénzügyi háttér kialakításában segít.
A Microsoft ennek kapcsán ismét hangsúlyozta, hogy egy jó elképzelés önmagában nem elég, mivel a sikerhez átgondolt üzleti koncepcióra és megfelelő technológiai háttérre is szükség van. A Hiventures a befektetési programokon felül egyedi értékajánlatokkal egészíti ki a technológiai támogatást, és a Microsofttal közösen egyrészt a hazai startup ökoszisztéma fellendítésére törekszik, másrészt a magyar startupok régiós szintű pozícióinak megerősítését is célul tűzte ki.

forrás: Microsoft Magyarország
Az innobie saját meghatározása szerint is egy magas fejlődési potenciállal innovatív szellemi tőkével és technológiával rendelkező összefogás. Az alapítók a közeljövőben olyan startupot építenének fel, amely a felhasználók és a befektetők figyelmét is felkeltheti.
Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció
A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?