A 2010-ben alapított Ember Technologies hagyományosan egy "okostermosznak" nevezett találmányáról volt ismert, amelynek különböző változatai a benne tárolt folyadékot tartják állandó hőmérsékleten, beleértve a tölthető akkumulátort, a ledes fényjelzéseket és az Ember Mug nevű hitech bögre okostelefonról is szabályozható működését. A legnagyobb jóindulattal is csak réspiaci terméknek nevezhető Ember Mug technológiáját viszont legújabban egy olyan eszközben fejlesztették tovább, amelyik már nem feltétlenül a konzumer felhasználást célozza.
Az új megoldást, az Ember Cube-ot (kb. parázs kockát) elsősorban az olyan egészségügyi területek számára tervezték, ahol rutinszerűen dolgoznak oltásokkal, a hőmérsékletre érzékeny anyagokkal vagy akár szervekkel. Az Ember Technologies emellett úgy látja, hogy az eszköznek az élelmiszer-ellátási láncokban is lesz keresnivalója, hozzájárulva a pazarlás csökkentéséhez.
A hűtés természetesen nem újkeletű dolog az orvosi kellékek tárolásában és szállításában, az Ember Cube azonban kifejezetten az elterjedt módszerek gyenge pontjait célozza: lehetővé teszi például a küldemények nyomon követését és visszaküldését, valós idejű információt biztosít a kocka belső és külső hőmérsékletéről, és ott is alkalmazható, ahol nem áll rendelkezésre megbízható elektromos hálózat.
Mindig tudni lehet, hogy hol jár
A legnagyobb változatában majdnem 15 literes kocka kívülről úgy fest, mint egy tűzbiztos széf egy digitális kijelzővel. A belsejébe zárt anyagokat egyetlen feltöltéssel 10 napon át képes 2-8 Celsius-fokos hőmérsékleten tartani, az akku újabb feltöltése pedig a standard USB-C hálózati adapterek mellett egy hordozható szolárpanelen keresztül is megoldható. Összehasonlításképpen: a Pfizer koronavírus-vakcinája 2 Celsius-fokon biztonságosan tárolható akár 31 napig, a szerveket pedig 4-8 Celsius-fok közötti hőmérsékleten szállítják.
Ennek alapján a Cube négyéves fejlesztése során tudatosan választották meg az eszköz által biztosított hőmérsékleti tartományt, de a Futurism riportjából az is kiderül, hogy a későbbiekre nézve alacsonyabb hőmérsékletet támogató modellekben is gondolkodnak. A doboz másik fontos tulajdonsága, hogy könnyű (vagyis kevesebbe kerül szállítani), miközben akkor is megvédi a benne lévő árut, ha 3 méter magasságból leejtik egy betonpadlóra.
A fejlesztők a szállítmányok nyomonkövethetőségére is gondoltak. A hagyományos eljárásban az egyedi azonosítóval rendelkező csomagokról általában akkor érhető el friss infromáció, ha azokat a szállítás valamelyik szakaszában a kézbesítő beszkenneli. A potenciálisan életmentő anyagokra váró orvosok számára ez nyilván nem optimális, így az Ember Cube-ot 3G-s rádiókommunikációs képességekkel tervezték, lehetővé téve a dobozok valós idejű nyomon követését.
Nem egyhasználatos csomagolás
A Futurism cikke szerint a kocka azt is képes érzékelni, ha egy mozgó repülőgépen van, amikor is automatikusan repülő üzemmódba lép. Amikor azonban kipakolják a gépből, ismát üzembe helyezi 3G-s antennáját, és folytatódhat a valós idejű követés. Ide tartozik az Ember Cube egyik érdekes újítása is, amelynek révén a kézbesítéskor előállít egy digitális visszaküldési címkét (return label), amit a szállító azonnal beszkennelhet, és a kipakolt doboz indulhat is vissza a feladóhoz. Ez az eljárás nem csak valamivel olcsóbbá és környezetkímélőbbé teszi a szállítást, de ott is praktikus, ahol éppen nincs kéznél nyomtató.
A fejlesztők szerint az Ember Cube technológiájának alkalmazása később a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban is életszerű dolog lehet, ahol a be- és kipakolás, illetve a szállítás során sokszor sérül a romlandó áru minősége, vagyis még azelőtt pocsékba megy, hogy eljuthatna a boltok polcaira. Bár első körben az új eszköz valószínűleg csak az olyan extrém felhasználásokban jelenik meg, mint az említett, életmentő orvosi esetek, mégis azt várják tőle, hogy évek vagy évtizedek múlva akár a hétköznapi gyakorlatokban is elterjedjen.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?