Az Intel fokozatosan kivezeti a McAfee márkanevet. A termékek a jövőben Intel Security név alatt futnak majd.

A CES híre ez is: Brian Krzanich, az Intel elnök-vezérigazgatója, ugyanis a Las Vegas-i kiállításon jelentette be, hogy a vállalat lecseréli a McAfee márkanevet. Ez tisztán marketingdöntés, hiszen sem a technológiai irányvonal, sem a csapat nem változik.

Az Intel 2010-ben 7,68 milliárd dollárért vette meg a biztonsági piac egyik meghatározóbb szereplőjének számító McAfee-t. A márkanevet megtartotta: a biztonsági termékek és szolgáltatások a mai napig ezzel a névvel jelennek meg. Idén azonban megválnak a közben igencsak kétessé vált névtől. Nagyjából egy év alatt vezetik ki, hogy helyét elfoglalhassa az Intel Security.

Az iOS-hez és az Androidhoz idén megjelenő ingyenes mobilbiztonsági szoftverek például már valószínűleg az új nevet viselik majd. Ennek kapcsán Krzanich megemlítette, hogy idén véglegessé válik az Intel Device Protection technológia, amely az Intel-alapú androidos készülékek védelmét biztosítja majd.

Az elnök-vezérigazgató nem részletezte a váltás hátterét. Két magyarázat azonban kézenfekvő – akár mindkettő egyszerre: elképzelhető, hogy az Intel egységesebb képet szeretne kialakítani a biztonsági portfóliójáról, de az is érthető lenne, ha John McAfee kétes hírneve miatt váltana nevet a cég. Mint azzal a Bitport is foglalkozott, az egykori névadó körüli botrányok kimutathatóan rontották a McAfee termékek megítélését.

(A cikk a Biztonságportálon megjelent írás szerkesztett változata.)

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.