A rendszerintegrátor abban bízik, hogy így jobban ki tudja szolgálni ügyfelei egyedi igényeit.

Erőteljesebben nyit a gyártóipar felé a Delta Csoport. Ennek jegyében írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot az Evosoft Hungary Kft.-vel. A több mint 1800 főt foglalkoztató Evosoft a Siemens Advanta stratégiai partnereként 28 éve fejleszt különböző ipari környezetekhez szoftvereket. Tevékenysége egyaránt felöleli az ipari automatizálás és hajtástechnika, az elektromos autók, az ipari rendszertesztelés, az energetika területét, de dolgoznak többek között orvostechnikai megoldásokon is.

A megállapodással kapcsolatban Ujhegyi András, a Delta Systems üzletfejlesztési és stratégiai igazgatója elmondta: céljuk, hogy a régióban meghatározó ipar 4.0 szereplővé váljanak. Ehhez keresnek olyan partnereket, mint az Evosoft.

"Míg korábban a rendszerintegrátorok a beszállítói partnerek legszélesebb körének kialakítására törekedtek, abban a reményben, hogy egy adott ügyféligény kiszolgálásához biztosan akad megfelelő kész megoldás a palettáról, ma már csak akkor tudnak a piacon sikeresek lenni, ha az ügyfelek igényeit a korábbinál alaposabban megismerik, és nem ódzkodnak a rendszerelemek helyes összerendezésén túl egyedi szoftverfejlesztést is javasolni, ehhez pedig szűkebb, de bizalmi partneri körrel érdemes inkább dolgozni" – fogalmaz a Delta közleménye.

Az Evosoft számára az elsődleges előny, hogy olyan "interfészhez" jut a Delta Csoporttal, amely segíti ügyfelei kiszolgálásában. Az együttműködésben utóbbi cég elvégzi a projektmenedzsmenttel járó feladatokat, kapcsolatot tart a megrendelővel, végigvezeti a fejlesztésen, valamint összehangolja a munkákat a többi beszállítói partnerrel.

A két cég abban bízik, hogy együttműködve jobban ki tudják szolgálni a post-covid időszak teremtette igényeket a romló gazdasági és finanszírozási környezetben is.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.