Bár a 17 éves floridai fiatalnak, akit a közösségi oldal elleni támadással gyanúsítanak, elég rosszak a kilátásai.

Még a Zoomnak is kínos lehet, ahogyan botrányba fulladt a Twitter hekkelésével vádolt 17 éves Graham Clark nyilvános bírósági meghallgatása. Pedig most a Zoom nem nagyon tehetett arról, hogy az óvadék ügyében tartott meghallgatás kisebb botrányba fulladt. A résztvevők rapzenével és pornó bejátszásával zavarták meg a tárgyalást.

Bár a hatóságok a floridai fiú mellett egy 22 éves orlandói és egy 19 éves brit fiatalt is meggyanúsítottak a Twitter elleni támadással, az ügyészség szerint hármuk közül Clark volt az éceszgéber. A támadás kiterjedtségéhez képest egyébként meglehetősen szerény hasznot kasszíroztak az elkövetők. Mint korábban megírtuk, az ismert emberek (Joe Biden demokrata elnökjelöl, Barack Obama, Bill Gates, Elon Musk stb.) fiókjain keresztül kb. 140 millió felhasználót értek el, és mintegy 120 ezer dollárnyi bitcoint csaltak ki tőlük.

A támadás mégis nagy vihart kavart, mert rámutatott, hogy akár a teljes Twitter fölötti hatalmat megszerezhették volna. A vizsgálódásba beszálltak a titkosszolgálatok és az FBI is, de a kiemelt figyelem talán nem is Clarkék tettének, sokkal inkább a rajta keresztül megmutatkozó kockázatoknak tulajdonítható.

Nem vagyok bűnös

A meghallgatáson, amelyen Clark nyilatkozott, hogy nem bűnös, egyébként arról kellett döntenie Christopher C. Nash bírónak, hogy mekkora óvadék ellenében bocsátható szabadon Clark. A meghallgatás azonban nyilvános volt, és a Zoom meeting idejét és azonosítóját nyilvános közleményben tudatta a bíróság, így ahhoz bárki csatlakozhatott.

Brian Krebs biztonsági szakíró szerint már a kezdése előtt egyértelmű volt, hogy az esemény valószínűleg zoombombingba (kb. trolltámadás, de az elnevezés jól mutatja a Zoom presztízsét) torkollik. A meghallgatás külső résztvevői ugyanis szabadon választhattak, hogy bekapcsolják a mikrofonjukat, kamerájukat, és videostreamet továbbítsanak a többi résztvevőnek (alapesetben ez nem engedélyezett).

A botrány természetesen be is következett, a kezdés után alig egy perccel érkezett az első trolltámadás: egy külső résztvevő megszakította Clark ügyvédje és a bíró közötti vitát bemutatva, hogyan igazítja meg a maszkját. Pár perccel később jött a hagos rapzene. Az sem segítette a lebonyolítást, hogy a Zoom meetinget közvetlenül Nash bíró kezelte.

Bár a bíró fogadkozott, hogy azonnal eltávolítja a tárgyalást zavarószemélyeket, szinte azonnal jött válaszul egy 15 másodperces stream, amiben a Pornhubról játszottak be egy videoklipet. Végül a bíró gyorsan berekesztette a meghallgatást, és Clark ügyvédjének kérése ellenére nem csökkentette a 750 ezer dolláros óvadék összegét.

Nem ez az első Clark-ügy

A Twitter-ügy volumene miatt nagy valószínűséggel most igencsak alapos nyomozást folytatnak a hatóságok. Mint a The New York Times, nem ez volt Clark első ügye, apróbb stikliket elkövetett már fiatalabb korában is, például rendszeresen átvert Minecraft-játékosokat: karakterkiegészítőket árult, de miután beszedte a pénzt, nem adta át az ellenértékét. Tavaly azonban már egy komolyabb csalás kapcsán is felmerült a neve. amiket aztán nem adott át, miután de tavaly már egy SIM-cserés csalás kapcsán merült fel a neve. Ezt ugyan nem sikerült rábizonyítani, de ha igaz, akkor Clark mai árfolyamon kb. 1,8 millió dollárnyi bitcoint szerzett vele.

Biztonság

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.