...miközben a közösségi hálózat tízezrével törölgeti az állami propagandakampányokhoz használt fiókokat – derül ki a társaság legfrissebb átláthatósági jelentéséből.

A kormányzati szervezetek egyre több felszólítást küldenek a Twitternek az újságírók és a sajtóorgánumok által közzétett tartalom eltávolítására: a közösségi platformnak 2020 második felében 199 forrásra nézve összesen 361 ilyen követelést kellett kezelnie, ami 26 százalékos növekedést jelentett az év első hat hónapjához viszonyítva.

A Twitter szerdán közzétett átláthatósági jelentése most első ízben közölt kifejezetten az újságírókra és kiadókra vonatkozó adatokat. A kormányzati felhívásoknak helyt adva 5 tweetet távolítottak el, amelyek között egyébként a legtöbb Indiából érkezett, megelőzve az ilyen téren igen aktív Törökországot, Pakisztánt és Oroszországot is.

A közösségi szolgáltató már 2012 ót, évente kétszer hozza nyilvánosságra a Twitter Transparency Report jelentéseket, ezeket visszanézve pedig kiderül, hogy 2020 júliusa és decembere között a legtöbb hivatalos adatigénylést is India jegyezte, ezzel pedig első ízben haladta meg az Egyesült Államokat. A Twitterhez összességében több mint 14,5 ezer ilyen felszólítás futott be, amelyeknek ezúttal nagyjából a 30 százalékát elégítette ki részben vagy egészében.

A felhasználási szabályok érvényesítésére a tavalyi második félévben több mint 3,5 millió egyéni felhasználói fiók ellen kényszerültek valamilyen fellépésre. A fenti adatigényléseknek ironikus felhangot ad, hogy ezek közül több mint 85 ezret zártak be állami szponzorációval működő propagandakampányokkal összefüggésben.

Jönnek a megfelelőségi megbízottak

Az átláthatósági jelentés alapján a Twitter 38,5 ezer darab, a jogszabályokra hivatkozó felszólítást kapott a különféle tartalmak eltávolítására, összességében pedig majdnem 170 ezer esetben szólaították fel bejegyzések törlésére – ez az állami aktivitással szemben 9 százalékos csökkenés volt a január-júniusi időszakhoz képest. A spam üzenetekről 4,7 millió bejelentés érkezett, de a közösségi platform több mint 143 millió esetben vizsgálta meg saját eljárásával, hogy egy-egy fiókot a felhasználási feltételekkel ellenkező, manipulatív szándékkal működtetnek-e. A védjegyek megsértése több mint 16 ezer esetben merült fel 2020 második felében.

A Twitter szerint azoknak a tweeteknek a megtekintési rátája 0,1 százalék körül van, amelyeket végül szabálysértőnek ítéltek, vagyis a globálisan mért megtekintések mindössze ilyen arányban irányultak ezekre a bejegyzésekre. A társaság azt is kiemeli, hogy a technológia proaktív alkalmazásával az ilyen tweetek 65 százaléka már azelőtt munkatársaihoz kerül felülvizsgálatra, hogy azokról felhasználói bejelentés érkezne.

Ahogy azt a kommentárok is kiemelik, az utóbbi időben a Twitter és a közösségi média más meghatározó szereplői is mindenfelé a kormányzati vizsgálatok célkeresztjében vannak. Magánaka a Twitternek legutóbb az Indiában bevezetett új szabályozással gyűlt meg a baja, amelynek nyomán a vállalat a múlt héten be is jelentette, hogy dedikált megfelelőségi vezetőt nevezett ki az indiai piacra, és a jövőben várhatóan több ilyen szakembert is alkalmaz majd.

Részletek a Twitter Transparency Center oldalain »

Közösség & HR

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.