A FluBot banki malware terjesztését célzó üzeneteket már angol, német, sőt állítólag japán nyelven is szórják.
Hirdetés
 

Már majdnem két hónapja fertőz az SMS-ek segtségével terjesztett FluBot (másképpen Cabassous vagy FedEx Banker) nevű kártevő, ami egyrészt scam üzeneteket küld az érintett készülékek címlistájára, másrészt megpróbálja ellopni a felhasználók banki hozzáféréseit. Ahogy a múlt hónap végén a Telekom közleménye alapján mi is beszámoltunk róla, a csalók az aktuális kampányban csomagok érkezéséről szóló SMS-eket küldenek, az ebben lévő hivatkozás pedig olyan oldalakra vezet, ahol egy kártékony mobilalkalmazás telepítésére próbálják rávenni a célpontokat.

Ahogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) rendkvüli tájékoztatásából is kiderült, a FluBot folyamatosan figyeli a fertőzött készülékeken futtatott alkalmazásokat. Amennyiben pénzügyi vagy kriptovalutákhoz kapcsolódó alkalmazás indítását észleli, abban az esetben az eredeti alkalmazást egy úgynevezett overlay technikával fedi el, és mellette egy ahhoz hasonló adathalász felületet nyit meg, amely képes a felhasználói adatok (felhasználónév, jelszó) kinyerésére és továbbítására. Azt is érdemes tudni, hogy a FluBot működtetői teljes hozzáférést szerezhetnek a mobilokhoz, így az SMS alapú kétfaktoros azonosítás sem feltétlenül fog ki rajtuk.

Ahogy az NBSZ NKI figyelmeztetése is kiemeli, a trójai nem a Google Play alkalmazásboltban található appokon, hanem weboldalakon keresztül támadja meg az eszközöket. A védekezéshez tehát érdemes továbbra is észben tartani, hogy ismeretlen forrásból még akkor sem jó ötlet alkalmazásokat telepíten, ha az oldal ránézésre megbízhatónak tűnik. Bár a kártevő csak androidos készülékeket képes fertőzni, az óvatosságra az Apple-felhasználóknak is van okuk, ugyanis a preparált oldalakon keresztül az ő adataikat is megpróbálhatják megszerezni.

Egyelőre nem sikerült megakasztani

Időközben világszrete egyre több riasztást adnak ki a FluBot kampányokkal kapcsolatban, legutóbb például az Egyesült Királyság kiberbiztonsági központja (NCSC) tette közzé figyelmeztetését és a malware eltávolításához való tanácsait. Ennek alapján a kártevőt már látszólag az Amazontól érkező üzenetekkel is terjeszteni próbálják, vagyis a futárszolgálatok mellett újabb márkákat pécéznek ki maguknak, és már ott is mindhárom nagy mobilszolgáltató megerősítette, hogy a scam megjelent összesen 58 millió ügyfelet kiszolgáló hálózataikban.

Bár a szóban forgó adathalász támadásokat legelőször Spanyolországban fedezték fel, de kamu SMS-eknek azóta a magyar vagy az angol mellett lengyel és német nyelvű változatai is megjelentek a beszámolókban, sőt legújabban olasz, holland, skandináv és japán felhasználók is kaptak ilyen üzeneteket. A spanyoloknál a hírek szerint legalább 60 ezer androidos eszközt sikerült megfertőzniük a bűnözőknek, és a más országokban indított kampányok annak ellenére is futnak, hogy a spanyol hatóságok már több embert letartóztattak a támadásokkal kapcsolatban.

Biztonság

Kibervédelmi Waze-zel állnák el a hekker útját

Az ötlet Nadir Izraeltől, az Armis alapítójától ered, aki az Izraeli Védelmi Erők 8200-as elit egységénél kezdte karrierjét, később pedig a Google Maps felesztőcsapatát erősítette.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.