Az Egyesült Államokban a hálaadást követő péntek, a Black Friday hosszú évek óta az ünnepi bevásárlási szezon kvázi hivatalos kezdete, amit az online kereskedelem felvirágzása óta világszerte jegyeznek – tavaly már a hazai kiskereskedelemben is általánosan felbukkantak a kivételes árkedvezményeket kínáló Black Friday akciók.
A GKI Digital és Árukereső.hu közös kutatásából az is kiderült, hogy a korai vásárlásra ösztönző kampányok eredményeként nálunk is egyre tudatosabb a vásárlási folyamat, sőt a háztatrások a tavalyinál 12 százalékkal többet költenének az idén az ünnepekkor.
Megy a ruha meg a cipő meg a telefon
A fekete pénteken felbukkanó akciók nyilván sokakat ösztönöznek impulzusvásárlásra, vagyis olyan termékek megvásárlására, amelyekre vagy egyáltalán nincs szükségük, vagy amelyeket bőven ráértek volna később is beszerezni. A Statista Thanksgiving & Holiday Survey 2016 felmérés azt is megpróbálta belőni, hogy milyen árucikkek esetében vagyunk hajlamosabbak az impulzusvásárlásra.
Ennek alapján a felhasználók 43 százaléka gondolja úgy, hogy hajlandó hirtelen elhatározásból lecsapni egy-egy ócsított ruhára vagy cipőre, 34 százalékuk ugyanígy van a megfelelően leárazott fogyasztói elektronikával és a video- vagy audio cikekkel, míg 33 százalékban azt tartják elképzelhetőnek, hogy akciós gyerekjátékokat dobnak majd be a fizikai vagy online kosarukba.
Érdekes, hogy a háztartási gépek és a lakberendezési kellékek mellett az alkoholos italok esetében számítanak a legkevesebbet a fekete pénteki kedvezmények: ilyesmit a fogyasztók mindössze 16 százaléka vásárolna meg olyan esetekben, amikor egyébként nem tervezte a beszerzését.
A neten nem csak karácsonykor lehet akciózni
Az ellátásilánc-tervezéssel és kiskereskedelmi megoldásokkal foglalkozó JDA hasonló témájú kutatása arra is felhívja a figyelmet, hogy maga a Black Friday, illetve általában az ünnepi bevásárlási időszak jelentősége folyamatosan csökken az e-kereskedelmi csatornák év közben is folyamatosan reklámozott akcióival.
Az Egyesült Államokban konkrétan már a megkérdezett vásárlók háromnegyede nyilatkozott arról, hogy a karácsonyi vásárlásokat lehetőleg az ünnepi időszakon kívül hajtja végre, közel 50 százalékuk pedig azt tervezi, hogy a következő Black Friday-t (és annak nem sokkal később rendezett párját, a Cyber Monday-t) legközelebb teljesen kihagyja.
A megmaradó, még mindig igen jelentős tömeg viszont egyre inkább az online boltokban kutat a fekete pénteki kedvezmények után, a fizikai boltok extra forgalmának rovására. Az akciók szaporodásával a vásárlók preferenciái is kezdenek kialakulni, túlmutatva a sima árérzékenységen. Bár 56 százalékuk így is az árakat tartja a legfontosabb szempontnak egy-egy megrendeléskor, negyed részük például kizár minden olyan ajánlatot, amely nem ígér ingyenes házhoz szállítást, 46 százalékuk pedig inkább az online rendelés, helyszíni átvétel kombinációt választja, ha ezen múlik a dolog.
Az előző év végéig az online vásárlóknak már 43 százaléka vett élt valamilyen feketete pénteki kedvezményes ajánlattal, idén pedig 53 százalékuk tervezi ugyanezt. Fontos, hogy a vásárlók háromnegyede elviekben hajlandó még egy esélyt adni azoknak a kiskereskedőknek, akik korábban nem nyújtottak számára megfelelő szolgáltatást, azonban a bevásárlási csúcsidőszakok akcióiról szólva 20 százalékponttal kevesebben nyilatkozták azt, hogy bármit is rendelnének a be nem vált forrásoktól.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?