A minisztérium 20 eszközt vetett termékbiztonsági laborvizsgálat alá. Több mint a feléről kiderült, hogy súlyos kockázatokat rejt használatuk.

Meglehetősen riasztó eredményre jutott az a teszt, melyben a jellemzően mobilokhoz és egyéb informatikai eszközökhöz használt akkumulátortöltőket vizsgálták be biztonsági szempontból. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) műszaki laborjában 20-ból 12 modell elvérzett a teszten. A súlyos kockázatot hordozó, például áramütés-veszélyes árucikkeket a vásárlóktól is visszahívják - közölte a tárca pénteken.

Mindenkit érinthet

A termékkategória fontosságát az adja, hogy ma már gyakorlatilag minden háztartásban akad több mobiltelefon, de meglehetősen sokan használnak laptopokat, illetve kisebb arányban táblagépeket is. Az ezek feltöltésére alkalmas akkumulátortöltők folyamatos igénybevételnek vannak kitéve, így vezetékük könnyen megsérülhet, ami önmagában elegendő indok kell legyen a pótlásra. A hordozható eszközökhöz az otthoni mellett kényelmesebb, célszerűbb lehet egy másikat például a munkahelyen vagy kollégiumban tartani. Az élénk keresletnek megfelelően a piacon széles kínálatban kaphatók olcsó tömegáruk is - hívja fel a figyelmet az ITM közleménye.

Az univerzális akkumulátortöltőkkel a 230 voltos hálózati feszültséggel működő konnektorokból tölthetők fel az 5 voltos törpefeszültséggel működő eszközök. E tápegységeknél fokozott figyelmet kell fordítani a táphálózati és törpefeszültségű részek megfelelő elválasztására, távolságára. Áramütés veszélyével fenyegethet az is, ha a szigetelés villamos szilárdsága, folytonossága elégtelen.

Az olcsóbbért drágán megfizethetünk

Az ITM akkreditált műszaki laboratóriumának vizsgálatai szerint a mintavételezett termékek 60 százaléka, húszból egy tucat töltő nem tett eleget a követelményeknek. Az ellenőrzés a műszaki áruházban, szaküzletben kapható árucikkek közül is kiszűrt kockázatosat. Érdemes tehát nagyon körültekintően válogatni, önmagában a vásárlás helyszíne sem garantálja, hogy a töltő biztonságosan használható - figyelmeztet az ITM, hozzátéve: lehetőség szerint ismert, neves gyártótól származó, akár a töltendő eszközzel azonos márkájú terméket válasszunk. Az ellenőrzés eredményeit összegző táblázat a Fogyasztóvédelmi Portálon érhető el.

A hatóság haladéktalanul elrendelte a nem biztonságos termékek kivonását a forgalomból. A súlyos kockázatú árucikkeket a kereskedőknek vissza kell hívniuk a vásárlóktól. A veszélyes termékek uniós riasztási rendszerébe tavaly a harmadik legtöbb, 10 százaléknyi bejelentés elektromos eszközök és kiegészítőik kapcsán érkezett be.

A vizsgálat kapcsán Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár kiemelte: Európában ritkaságszámba megy, hogy egy tagállami minisztérium saját akkreditált műszaki laborral rendelkezzen. Részben ennek köszönhető, hogy a magyar fogyasztóvédelem munkatársai számos rázós fényfüzért, lámpát, hajszárítót gyakran már a vámhatáron képesek "lekapcsolni".

Konzumer tech

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.