Az autodidakta módon hekkerbáróvá avanzsáló doktor terméke egészen szofisztikált volt, ám saját nyomai eltűntetésére már nem fordított nagy gondot.
Hirdetés
 

Kicsit a híres Breaking Bad (Totál Szívás) című sorozat történetére (a főszereplő kémiatanárból betegsége miatt drogkészítőnek áll) hajaz annak a venezuelai-francia állampolgárnak az esete, akit a héten az Egyesült Államokban vádoltak meg zsarolóprogramokkal elkövetett bűncselekményekkel. Az 55 éves, hivatalos foglalkozására nézve kardiológus Moises Luis Zagala Gonzalez az amerikai ügyészek szerint zsarolóprogramokat hozott létre és értékesített, valamint hasznot húzott a termékét alkalmazó bűnözőkkel kötött bevételmegosztási megállapodásokból.

A kódolást autodidakta módon elsajátító orvos különböző álnevek alatt igyekezett a web sötétebb bugyraiban pénzzé tenni az általa megalkotott, Thanos néven emlegetett ransomware-ek fejlesztésére alkalmas platformot, valamint a szintén hozzá köthető, Jigsaw v. 2 nevű zsarolóprogramot. A vádak szerint Zagala havi 500 és 800 dollárért licencelte a programjait másoknak, akik azt felhasználva indíthattak támadásokat. A rossz útra tért doktor egy jutalékrendszerben működő hálózatot is működtetett, amelynek keretében a hekkerek a Thanos segítségével egyedi zsarolóprogramokat készíthettek, az ezekkel megszerzett pénzekből pedig részesedés járt az alkotónak.

A bűncselekményeket Venezuelából szervező kardiológus megoldását szoftveres szempontból fejlettnek minősíthető. A Thanos által készített ransomware képes volt felismerni és kikerülni a vírusirtó szoftvereket, tisztában volt azzal, ha virtuális gépen futtatják, és képes volt az önmegsemmisítésre.

Amatőr hibák

Ehhez képest viszont Zagala lényegesen kevesebb figyelmet fordított saját nyomai eltűntetésére. Az ügyfelekkel például a [email protected] címet használva kommunikált, emellett nyílt Jabber-csatornákon is csevegett, pechjére többek között néhány beépített FBI-ügynökkel is. Ezen beszélgetések során Zagala nem csak zsarolóprogramját kínálta, de tanácsokat is adott a megcélzandó szervezetekkel kapcsolatban. Érdemesnek tartotta például olyan célpontok megtámadását, amelyek nem rendelkeznek biztonsági mentésekkel, illetve kifejtette, hogy ha nem sikerül zárolni a rendszert, a megszerzett adatok kiszivárogtatásával való fenyegetés még mindig hozhat némi pénzt a konyhára.

Ugyan a "tiszteletdíját" kriptovalutákban kérte, ezek egy részét Zagala a Floridában élő bátyja által működtetett PayPal-fiókra utalta. Így jutottak el utóbbihoz az amerikai hatóságok május elején, akinek a kihallgatása végül a mostani vádemeléshez szükséges plusz információkhoz juttatta az ügyészeket.

A vádemelés persze önmagában nem jelenti azt, hogy a hekkerbáróvá avanzsált kardiológus rács mögé kerül az USA-ban. Venezuelával ugyan van kiadatási egyezménye az Egyesült Államoknak, ám a két ország aktuális viszonya finoman szólva sem baráti.

Biztonság

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.