A Carnegie Mellon Egyetem fejlesztésével úgy lehet majd kiképezni a gépeket egyes feladatokra, hogy nem lesz hozzá szükség direkt erre a célra készített felvételekre.

A robotika talán legfontosabb területének a tanulást tartják, amennyiben a rendszerrek csak úgy boldogulhatnak az előre nem látható környezetben, ha képesek alkalmazkodni, és nem csupán az előre beprogramozott műveleteket hajtják végre. Ennek érdekében számos megoldást, sőt a megoldások különféle kombinációit fejlesztik folyamatosan, amelyek egyike a videós anyagok feldolgozása. A TechCrunch nemrég számolt be egy ilyen algoritmus, a WHIRL (in-the-Wild Human Imitating Robot Learning) továbbfejlesztéséről, ami újabb előrelépést hozhat ebben az irányban.

A Carnegie Mellon Egyetem (CMU) robotikai intézetében tervezett WHIRL célja, hogy robotizált rendszereket tanítson be egy adott feladatot végrehajtó emberről készített felvétel segítségével. A CMU Robotics Institute adjunktusa a múlt héten mutatta be a technológia újabb változatát VRB (Vision-Robotics Bridge) néven, ami a lap szerint ugyanúgy embereket ábrázoló videókat használ a feladatok bemutatására, csakhogy ez a kiadás már nem követeli meg, hogy a filmet pont olyan beállításban vegyék fel, mint amilyenben a robotnak is működnie kell majd.

Videókból pedig nem lesz hiány

A kutatók közleménye alapján sikerült különféle feladatokat elvégeztetniük a robotokkal az egyetemi campus területén, ahol a gépek sokkal közvetlenebb kölcsönhatásra léphettek környezetükkel. A robotok az eljárás során néhány alapvető információra figyelnek, mint amilyenek az érintkezési pontok és a pályák. Ez egy fiók kinyitásakor például a fogantyút és a nyitás irányát jelenti, és miután több olyan videót is feldolgoztak, amelyeken az emberek fiókokat használnak, a robotok bármely hagyományos fiókot képesek lesznek kinyitni a tudósok szerint.
 


Azt persze nehéz belőni, hogy mi számít hagyományos fióknak, mivel az egyes fiókok csak a legritkább esetben viselkednek teljesen egyformán, sőt esetenként még az embereknek is gondot tudnak okozni. Az eddigi eredményeken éppen ezért még sokat kell javítani, amit a képzéshez felhasznált nagyobb adatkészletek összeállításán kerresztül oldanának meg. A kutatók azt állítják, hogy ezeket és az eddigiektől eltérő módon használák fel, és a munkájuk nyomán végül megvalósítható lesz, hogy a robotok bármilyen feladatot elsajátítsanak akár YouTube-on elérhető videókból is.

Részletek a TechCrunch riportjában »

Konzumer tech

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.