A csipgyártót a francia Valeo autóipari vállalat citálja bíróság elé, miután az Nvidia egyik mérnöke egy megbeszélés során véletlenül megosztotta számítógépe képernyőjét.

Egészen banális hiba buktatta le a Valeo egykori munkatársát, ami miatt most új munkáltatója, az Nvidia néz egy komolynak tűnő bírósági per elé.

Mohammad Moniruzzaman már az amerikai technológiai óriás alkalmazásában vett részt egy a két cég dolgozóiból álló online megbeszélésen. A még tavaly tartott meetingen tévedésből mindenki számára láthatóvá tette számítógépének képernyőjét. Ez önmagában még nem lett volna gond, ám azon a Valeo mérnökei kiszúrták saját cégük forráskódját. A francia autóipari vállalat munkatársai gyorsan kapcsoltak és képernyőmentésekkel dokumentálták a látottakat, még azelőtt, hogy Moniruzzaman megszakította volna a nem kívánt képernyőmegosztást.

Egy ágyban az ellenséggel?

Az eset a két cég, illetve a kérdéses dolgozó múltjának megismerésével válik érthetőbbé. A Valeo és az Nvidia partnerségben fejleszt(ett) parkolási és vezetéstámogató technológiát, amelyet autógyártók építhetnek be saját termékeikbe. A Valeo korábban a parkolástámogató technológia szoftveres és hardveres oldalát is vitte, ám 2021-ben az Nvidiához került a szoftverfejlesztés feladata.

A Valeo jogi beadványa szerint ekkor vetődhetett fel a cégnél mérnöki pozíciót betöltő Moniruzzamanban, hogy a védett technológia ismeret "rendkívül értékessé" teszi őt az Nvidia számára. A vádak szerint a szakember személyes e-mailjével jogosulatlan hozzáférést adott a Valeo rendszereihez, hogy röviddel a fejlesztés után több tízezer fájlt és 6 GB forráskódot lopjon el. Néhány hónappal később Moniruzzaman felmondott a Valeónál, hogy nem sokra rá vezető pozíciót kapjon az amerikai vállalatnál.

A franciák beadványa alapján volt alkalmazottjuk beismerte tettét, a német rendőrség pedig bizonyítékokat is lefoglalt a férfi otthonában tartott házkutatás során. A Bloomberg témával kapcsolatos beszámolója szerint üzleti titok megsértése miatt Németországban már el is ítélték a férfit, akinek egy szeptemberi bírósági ítélet alapján 14 400 euró büntetést is kell fizetnie.

Az Nvidia ügyvédei a még tavaly induló sztori kapcsán korábban azt hangsúlyozták, hogy a vállalat "nem érdekelt a Valeo kódjában vagy annak állítólagos üzleti titkaiban, és azonnal konkrét lépéseket tett [ügyfele] állítólagos jogainak védelme érdekében".

Mindez azonban a jelek szerint nem nyugtatta meg a Valeót. Utóbbi most azt állítja, hogy az amerikai cég "több millió, talán több százmillió dollár fejlesztési költséget takarított meg" azzal, hogy olyan állományokhoz fért hozzá, amelyekhez nem lett volna joga.

(Illusztráció forrása: Nvidia / YouTube)

Piaci hírek

Az Intel segítségével valósulhat meg Elon Musk szörnyeteg csipgyára

Az Intel is csatlakozik a SpaceX-hez és a Teslához a texasi üzemek felépítésében, bár annak részletei egyelőre nem világosak, hogy milyen mértékben járul hozzá a járműveket, humanoid robotokat és MI-adatközpontokat is kiszolgáló Terafab projekthez.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.