A pletyka bonyolult csoportdinamikai folyamatokat indíthat el, lehet inspiratív, de növelheti is a belső kockázatokat.
Hirdetés
 

Két éve a CIO Hungary egyik sztárelőadója, Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus azt mutatta be, hogy milyen módon aknázhatja ki egy vezető, hogy nyelvében él a csapat. Azaz hogyan fordíthatja hasznára az informális csatornákon történő információáramlást, még ha az olykor erősen torzít is. (Az előadást megosztottuk a Bitport podcastcsatornáján, aki szeretné meghallgatni, csupán egy kattintásnyit kell visszalapoznia.)

Száll az ének szájról szájra

Bizonyára mindenki ismer olyan kollégát, aki szinte kimeríthetetlen "tudásanyaggal" rendelkezik szinte bármilyen céges témában, függetlenül attól, hogy az adott terület érinti-e a munkáját. Számára másodlagos a megosztott tartalom hitelessége. Voltaképpen csak a jólértesültség látszatát szeretné kelteni, miáltal úgy érezhetik, növekszik a cégen, csapaton belüli súlya, fontossága. Egyes szervezetfejlesztési szakértők szerint kibontakozásukhoz megfelelő közeg is kell: ahol több ilyen ember is van, ott jobban tudnak érvényesülni a pletykafészkek.

Többségüket nem a rosszindulat vezérli. Csupán a vélt/valós tudásbeli előnyt akarják átváltani az adott csoporton belüli pozíciójuk megerősítésére, javítására. Ettől még az ilyen emberek kezelése nagyon nehéz: mit lehet tenni egy olyan jelenség, az információátadás vagy -megosztás ellen, amely egyébként az emberi lélek egyik legmélyebb tulajdonsága? A pletyka át- és átszövi a szervezetek kultúráját, fontos eleme a társadalmi kohéziónak, hangsúlyozta Szvetelszky Zsuzsa is annak idején előadásában. A munkatársak számára pedig sokkal fontosabb, hitelesebb (hiszen a közösség által validált) hírforrás, mint a vezetőségtől jövő lelkesítő e-mailek (egyes cégeknél a belső hírlevelek "good news" címen futnak, független attól, hogy új akvizícióról, rekord bevételről vagy épp durva leépítésekről tájékoztatják benne a dolgozókat).

Ezt a csatornát az okos vezetők jól tudják használni. Ugyanakkor vannak kockázatai is. A pletykafészek számára ugyanis semmi sem szent. Bármilyen információt hajlandó kifecsegni, amiről azt gondolja, hogy saját fontosságát növeli. Ráadásul az ilyen ember hajlamos az információt aszerint ferdíteni, hogy rá jobb fényt vessen.

Ez viszont már komoly tehertétel lehet a munkatársaknak. Az ilyen munkavállalót ugyanis bizonyos vitákba, problémák megbeszélésébe jobb nem bevonni, mert az ott elhangzottakat képtelen bizalmasan kezelni. A vele való kommunikációt célszerű szigorúan csak az őt is érintő feladatokra, projektre korlátozni, és kerülni kell minden olyan megnyilatkozást, ami valakinek a tevékenységére vonatkozik, vagy minimálisan is személyes információnak minősül. Ez szervezetfejlesztő szakértők szerint azért is nehéz, mert az ilyen "pletykafészkek" kifejezetten törekednek arra, hogy elnyerjék kollégáik bizalmát.

Triviális: a főnöknek kell leállítania

Ami a környezetet illeti, két eset van: ha a közeg kedvez az ilyen "kombinátoroknak", akkor nagyon gyorsan kialakulhat az akár a fluktuációt is gyorsító bizalmatlan légkör. Ha azonban jól működik a csoport, akkor teljesen háttérbe lehet szorítani a problémás csapattagot. Az, hogy melyik forgatókönyv érvényesül, alapvetően a vezetőn múlik.

Ha a vezető határozott, és például az egész csapat előtt tisztázza, ha valami pletyka merült fel, az gyorsan pontot tehet az ügy végére. Az ilyen tisztázó beszélgetéseknél nem árt az sem, ha a vezető újra és újra egyértelművé teszi, hogy milyen munkahelyi, kollegiális magatartást és értékeket tart elfogadhatónak. Persze, ennek csak korlátozott hatása lesz, de ha csak annyit sikerül elérni, hogy az hírterjesztő kolléga óvatosabb, az is fontos előrelépés.

Közösség & HR

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.