Kutatóknak sejtméretben sikerült megalkotni azt a vízi járművet, amely egy újabb lépés lehet a baktériumokhoz és spermiumokhoz hasonló mikroszkópikus testek mozgásának behatóbb tanulmányozásában.

Valószínűleg a világ legkisebb mesterséges úszó szerkezetét sikerült a Leiden Egyetem munkatársainak kinyomtatni egy speciális három dimenziós nyomtató segítségével. A Benchynek elnevezet apró hajó mindössze 30 mikrométer hosszúságú. Ez annyira kicsi méret, hogy a szerkezet simán elboldogulna egy hajszál belsejében is (már amennyiben az üreges lenne).

A mikroúszókat vizsgálnák

A holland kutatók hosszú távú célja az úgynevezett mikroswimmerek mozgásának a tanulmányozása. Az emberi testben ilyenek a véráramban közlekedő sejtek, de például a hímivarsejtek is. A kicsiny hajó ráadásul saját magát is képes hajtani, köszönhetően egy az apró platinabeültetésnek. Ezt az teszi lehetővé, hogy utóbbi képes reakcióba lépni a hidrogén-peroxiddal.

Bár nyomtatott test elképesztően kicsi, még így is hatszorosa egy átlagos baktériumnak. Ez persze semmit nem von le a projektben résztvevők érdemeiből, hiszen a szerkezetben rendkívül összetett elemek találhatók. A megoldást a rendkívül precízen vezetett lézernyalábok adták. Ezet az apró nyersanyagcsepp bizonyos pontjaira irányítva sebészeket megszégyenítő pontosságú alkotási folyamatot kaptak. Azaz a munka végig egy folyékony közegben történt, így nem volt szükség a hagyományos 3D-nyomtatást korlátozó, bonyolító támasztékokra.

Maga a hajó közvetlenül nem tesz hozzá az említett microswimmerek magasabb szintű megismeréséhez, de a gyártási folyamat értékes tapasztalatokat ad ahhoz, hogy a későbbiekben olyan mesterséges szerkezeteket tudjunk készíteni, amelyek gond nélkül elnavigálnak akár az emberi testben is. A lehetséges felhasználások között vannak például a maximálisan célzott egészségügyi beavatkozások. Apró robotokkal ugyanis a kellő mennyiségben és a megfelelő helyre lehet majd szállítani antibiotikumokat és egyéb, a gyógyításhoz szükséges anyagokat.

Az alkotás egyébként a kereskedelmi forgalomban is kapható Nanoscribe 3D mikronyomtatóval készült. Ennek működését szemlélteti a gyártó alábbi videója.
 

Piaci hírek

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.