Az okostelefonjairól ismert kínai gyártó egészségügyi témákban is szeretne felkerülni a térképre. A most bemutatott OHealth H1 lehet a kategória első képviselője.

A héten tartotta az Oppo a negyedik Inno Day rendezvényét, amelyre a járványhelyzet miatt ezúttal is csak videós formában került sor. Ezek az események jellemzően a cég jövőbeli terveinek, érkező újdonságainak bemutatásáról szólnak. A mostani show tetemes részben az egészségügyről és az ahhoz kapcsolható technológiai megoldásokról szólt. 

A kínai gyártó már nevet is adott a még csak most formálódó üzletágának. Az OHealth brand első képviselője pedig a H1 elnevezésű egészségügyi kütyü lehet. A bemutatóban ugyan prototípusként emlegették az eszközt, de a részletes demózás alapján űgy tűnik, hogy a koncepció nem végzi a fiókban, és a közeljövőben kereskedelmi forgalomban kapható termékké avanzsál.

Sokoldalú szappan

A ránézésre egy szép fehér szappannak tűnő szerkezet belsejében egy sor szenzor található, amelyek összesen hatféle területen képesek felmérni a felhasználó egészségügyi állapotát. Ezek közé tartozik a pulzus, a testhőmérséklet, a véroxigénszint és az alvási ciklus monitorozása, de az Oppo szerint a H1 a szív- és a tüdőhangokat is képes érzékelni, és a kapott adatokból alapvető diagnosztikát adni.

Amennyiben a kapott információkat nem kívánja a felhasználó tárolni, vagy további elemzésre küldeni, a H1 működéséhez nem szükséges sem telefon, sem vezetékes kapcsolat. A hasonló képességekkel bíró intelligens karkötőkkel és okosórákkal szemben pedig nem igényel állandó viselést. A gyártó a bemutatkozás során kiemelte, hogy a H1 EKG-je a beépített nagyobb elektródáknak köszönhetően pontosabb eredményeket ad, mint a hasonló méréseket végző okosóráké. A vér oxigénszintjének monitorozásához a készülék a csukló helyett az ujjbegyet ellenőrzi, ami szintén nagyobb mérési pontosságot eredményez.

A H1 szenzorok és algoritmusok segítségével EKG, pulzusszám, vér oxigénszint és testhőmérséklet mérést biztosít. Azt is állítja, hogy képes nyomon követni az alvást, és a bőrrel való érintkezés révén az Oppo szerint a H1 képes szív- és tüdőhangot is érzékelni. Az Oppo szerint a leolvasások egyszerre vagy egyenként is elvégezhetők a nagyobb pontosság érdekében.

A kapott adatokat a cég dedikált alkalmazásába csatornázva az eredmények időbeli összehasonlítására és egyéb hasznos funkciók is elérhetővé válik, a cég azonban hangsúlyozta, hogy az érzékeny személyes adatok csak abban az esetben kerülnek a felhőbe, amennyiben arra a felhasználó engedélyt ad. (Például azért, hogy azokat egy szakorvos tudja kiértékelni.)
 

Konzumer tech

Fekete péntekjük volt Amerikában a csipgyártóknak

A lavinát a Broadcom várakozásoktól elmaradó jelentése indította, ami után az MI-csipek szállításában érdekelt gyártók részvényei testületileg kezdtek gyengülni.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.