Az IDC mérései szerint az idei második negyedév után a harmadikban is legalább százalékkal nőttek az eladások éves összevetésben.

A hosszú évek óta szenvedő PC-piacon az év közepe meglehetősen derűsre sikeredett - derül ki az IDC frissen kiadott negyedéves jelentéséből. 

Minden rosszban van valami jó

Az amerikai piackutató előzetes számításai alapján a júliustól szeptember végéig tartó időszakban globálisan 70,4 millió asztali gép, notebook és munkaállomás talált gazdára. Érdekes módon a keresletet olyan, összességében a világgazdaságot negatívan fenyegető tényezők hajtották, mint amilyen a Kínai-Amerikai kereskedelmi háború. Az emelkedő vámok réme ugyanis sok régióban ösztönzőleg hatott a vásárlási kedvre.

 

 

Ahogy az IDC táblázatából is kitűnik, a gyártók szintjén folytatódott a piaci koncentráció. A három legnagyobb szállító mind átlagon felüli növekedést könyvelhetett el, miközben az üldözőiknek egyre kisebb tortaszelettel kell beérniük. A friss számok alapján a szegmens nagyjából kétharmada a dobogósok kezében összpontosul.

Maradt még kakaó

Ami a közeljövőt illeti, a piackutató elemzői szerint folytatódhat a jó sorozat. Ezt leginkább arra alapozzák, hogy a vállalati szektor "leglomhább" tagjainak most már tényleg el kell kezdeni lecserélni az előregedő eszközparkját, hiszen a Windows 7 támogatása jövő január közepén befejeződik.

Piaci hírek

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.