Cseresnyés Dórát, a cég korábbi menedzsmenttanácsadóját bízták meg a cég vezetésével 2020. április 1-jétől.

Vezetőváltás történt az AutSoft élén. A cég vezérigazgatói pozíciójába április elsejétől Cseresnyés Dórát (a fenti képen) nevezték ki. Elődje, a vállalatot 2018 ősze óta irányító Ilosvai Péter, akinek a vezetése alatt a korábbi családi jellegű vállalkozásból professzionális alapokon működő, 150 fős strukturált szervezet jött létre, közös megegyezéssel távozik.

Cseresnyés Dóra 2019 végén csatlakozott az AutSofthoz, fő feladata a nemzetközi terjeszkedés előkészítése volt. 2020 februárjában átvette az üzletfejlesztési és értékesítési csapat vezetését is.

A szakember az AutSofthoz igazolása előtt tizenöt évet töltött a Sigma nevű svéd vállalatnál, amely szoftverfejlesztéssel és fejlesztéstámogatással foglalkozik. Itt kiemelkedő tapasztalatot szerzett nemzetközi ügyfelek, remote szolgáltatások, üzletfejlesztés, erőforrásmenedzsment és operatív vezetés terén is. 2005-ös belépésekor az ügyfeleknek készítendő dokumentáció fejlesztésével és usability projektekkel foglakozott – 2019 nyarán pedig már a magyar részleg operációs vezetői pozíciójából távozott.

Cseresnyési egyébként bölcsész végzettségű, az ELTE angol és irodalomtudomány szakain szerzett diplomát, majd az egyetem elvégzése után tíz évig szabadúszó fordító-tolmácsként dolgozott.

A cég tulajdonosai azt várják az új vezetőtől, hogy újítsa meg a cég működését. Az AutSoft számára elsődleges cél munkavállalóinak, ügyfeleinek és partnereinek a megtartása, illetve a szakmai kiválóság erősítése – áll a vállalat közleményében.

Közösség & HR

OpenAI-incidens: olcsó reklám vagy valós veszély?

A szakértő szerint tekintsük inkább egy nagyon fontos figyelmeztetésnek.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.