A törvények már lehetővé teszik, a technológia és az eszközök adottak. A Microsec szolgáltatásával pedig az okostelefonunkat alakíthatjuk olyan általános eID eszközzé, amely azonosításra és elektronikus aláírásra is alkalmas.

Amikor már mindenkinek a zsebében ott van az okostelefon, amivel gyakorlatilag éjjel-nappal online elérhető, amikor már a gyermekeink is életük jelentős hányadát az interneten élik, amikor már a lakásunk egyes berendezései is az internetre vannak kötve, joggal várhatnánk el, hogy a munkánkban és az ügyintézésben is ezt a megszokott kényelmet és gyorsaságot kapjuk az internetes lehetőségek révén. De sok esetben még mindig személyes vagy papíralapú eljárásra van szükség, ha alá kell írnunk valamit, például amikor bankszámlát akarunk nyitni vagy szerződést kötünk.

A törvényi háttér már megvan

Olyan változások vannak azonban folyamatban, amelynek köszönhetően hamarosan mindezt már elektronikusan, például az okostelefonunk segítségével is elintézhetjük. E változások zászlóshajója az eIDAS Rendelet, amely az Európai Unió szintjén egységes jogi keretet teremt az elektronikus dokumentumoknak, aláírásoknak és az erre vonatkozó bizalmi szolgáltatásoknak. Ehhez kapcsolódóan megjelent egy magyar törvény is, amely tisztázza a Rendelet viszonyát a magyar joggyakorlatban használt fogalmakkal.

Az eIDAS Rendelet 2016. július 1-jén hatályba lépett rendelkezései meghagyják az elektronikus aláírás létező gyakorlatát, viszont kiszélesítik a megvalósítási lehetőségeket, egységes európai piacot teremtenek, és ezáltal elősegítik az elektronikus aláírás terjedését. Tehát nem kell jelentős változásra számítani azokon a területeken, ahol már jelenleg is elektronikus aláírást használunk, például az elektronikus cégeljárásban, fizetési meghagyások esetében, végrehajtási iratok kézbesítésében stb., de arra igen, hogy egyre több területen és egyre kényelmesebb formában használhatjuk majd az elektronikus aláírást.

Az elektronikus aláírás alkalmazásával a kézzel írott aláírással egyenértékű, bizonyító erejű okiratot lehet létrehozni. Sőt az elektronikus aláírás a papíralapú aláírásnál nagyobb biztonságot nyújt, mivel egy elektronikus aláírás nemcsak az aláíró személyéhez köthető egyértelműen, hanem az aláírt dokumentum teljes tartalmához is. Egy aláírt fájlban már egyetlen bit megváltoztatása is kimutatható, emiatt sem az aláíró kiléte, sem a dokumentum tartalma nem hamisítható.

Az elektronikus aláírás alatt nem a kézzel írott aláírásunk beszkennelt változatát kell érteni, hanem az aláírandó elektronikus adaton (fájlon) végzett kódolási műveletet. Az elektronikus aláírást biztosító technológia a Nyilvános Kulcsú Infrastruktúra (Public Key Infrastructure, PKI), amely aszimmetrikus kulcsú kriptográfián alapul. A PKI ugyanaz a technológia, amely a biztonságos webböngészést is garantálja, amikor egy HTTPS weboldalt nyitunk meg.

Több, mint az azonosítás

Amikor interneten intézünk egy ügyet, például bankolunk, vásárolunk vagy egyszerűen levelezünk, gyakran kell magunkat azonosítani. Ezt egyszerűbb esetben pusztán egy felhasználónévvel és jelszóval megtehetjük, de amikor nagyobb a csalás kockázata, akkor úgynevezett többfaktoros azonosításra van szükség, hogy a szolgáltató meggyőződhessen az ügyfél kilétéről.

Az elektronikus aláírás is hasonló célt szolgál, hiszen ez is azonosítja az aláíró személyét, azonban ennél többet is nyújt: olyan bizonyítékot szolgáltat, amely utólag is felhasználható, miután már kiléptünk a rendszerből, és nemcsak a szolgáltató felé igazolja kilétünket, hanem bárki felé. Nem véletlen tehát, hogy például szerződéskötéshez aláírásra van szükség és nem elegendő az azonosítás. Ugyanez érvényes a nagy értékű tranzakciókra: aláírás esetén kétséget kizáróan bizonyítható, hogy ki hagyta azt jóvá, és a tranzakció tartalma, például az összeg sem hamisítható. Az aláírás használata tehát nagyobb biztonságot nyújt, és sokkal letisztultabb felelősségi viszonyokat eredményez a szolgáltató és az ügyfél között.

Korábban az elektronikus aláírás használatához jellemzően három dologra volt szükségünk: egy biztonságos aláíró eszközre, amely a titkos aláíró kulcsunkat védi; egy tanúsítványra, amely a nyilvános kulcsunkat tartalmazza; és egy szoftverre, amellyel az aláírásokat készíthetjük és ellenőrizhetjük. Mindezt egy hitelesítésszolgáltatónál tudtuk beszerezni.

A titkos kulcsot jellemzően chipkártyán vagy USB tokenen tároljuk, hogy ne lehessen lemásolni és így a tudtunk nélkül ellopni, és amely csak PIN kóddal használható (akárcsak egy bankkártya). A tanúsítványt a hitelesítés-szolgáltató állítja ki, miután személyesen azonosított bennünket, és feltünteti benne az adatainkat és a nyilvános kulcsunkat. Ez a tanúsítvány minden aláírásunkban megjelenik és igazolja, hogy az aláírást mi hoztuk létre.

Mindenkinek kézzelfoghatóvá válik a PKI technológia

Ma azonban mind a jogszabályi környezet, mind a technológia abba az irányba halad, hogy az elektronikus aláírás mindenki számára könnyebben elérhetővé váljon. Például az új e-személyi igazolványokban olyan chip van, amely képes elektronikus aláírásra. Ez tehát használható biztonságos aláíró eszközként egy megfelelő kártyaolvasóval. Ezenkívül néhány éven belül lehetséges lesz aláírást készíteni felhőalapú szolgáltatással is. A dokumentumainkat már ma is tárolhatjuk a felhőben, de hamarosan az aláíró kulcsunkat is. Hogy a biztonság ne sérüljön, és a kulcsot kizárólag a tulajdonosa használhassa, olyan megbízható rendszerekre van szükség, amiknek a műszaki specifikációja még kidolgozás alatt van. Végül készíthetünk aláírást akár mobiltelefonnal is. A mai okostelefonok többsége már képes a PKI technológia használatára. Mindössze egy tanúsítvány és egy alkalmazás kell hozzá.

Magyarországon elsőként a Microsec kezdte meg az eIDAS szerinti, új formátumú minősített aláíró tanúsítványok kibocsátását a Rendelet hatálybalépésének időpontjában, és azóta az eIDAS Rendeletnek megfelelő elektronikus aláírás hitelesítés-szolgáltatást nyújt. Másrészről a Microsec PassBy[ME] mobile ID szolgáltatása segítségével a mobiltelefon egy olyan általános eID eszközzé alakítható, amely azonosításra és aláírásra is alkalmas. A Microsec által kibocsátott minősített tanúsítványnak köszönhetően pedig ezzel az aláírással olyan elektronikus okiratok készíthetők, amelyek a magyar jog szerint teljes bizonyító erővel bírnak.

Az ilyen okiratok bíróság előtt is megállják a helyüket, ezért ily módon akár szerződést is köthetünk. A teljes bizonyító erejű elektronikus aláírás alkalmazásával tehát megvalósítható, hogy akár az interneten keresztül is lehessen intézni mindazt, amihez korábban papíralapú dokumentumokat kellett személyesen aláírni vagy postázni.

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.