Az ENSZ friss jelentése is megerősíti, hogy a mesterséges intelligencia a nagy technológiai vállalatok közvetett szén-dioxid-kibocsátásának jelentős növekedésével jár, és aggasztó képet fest az MI térhódításának környezeti hatásairól.
Hirdetés
 

A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU), az ENSZ szakosított szervezetének csütörtökön kiadott jelentése szerint 2020 és 2023 között átlagosan 150 százalékkal nőtt a négy vezető MI-fejlesztő techvállalat működéséből származó közvetett szén-dioxid-kibocsátás. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó adatközponti tevékenység az Amazon, a Microsoft, az Alphabet és a Meta esetében is jelentősen növelte ezeket az értékeket az adatközpontok működtetéséhez szükséges energiamennyiség miatt. A tanulmány 200 vezető digitális vállalat üvegházhatású gázkibocsátását követte nyomon a fenti időszakban.

Ennek alapján a legnagyobb mértékben, 182 százalékkal az Amazon működési szén-dioxid-kibocsátása nőtt 2023-ban a megelőző három évhez képest, amit a Microsoft 155 százalékkal, a Meta 145 százalékkal, az Alphabet pedig 138 százalékkal követ. Az MI-beruházások növekedésével a nagy szennyezők kibocsátása így várhatóan meghaladja az évi 100 millió tonnás szén-dioxid-egyenértéket. Ebben az anyagban is kitérnek rá, hogy az adatközpontok nyomás alá helyezik a meglévő energetikai infrastruktúrát is. „A mesterséges intelligencia gyors terjeszkedése a globális villamosenergia-kereslet meredek növekedését idézi elő, mivel az ilyen létesítmények villamosenergia-felhasználása négyszer gyorsabban növekszik, mint ahogy általában az áramfogyasztás bővül. Bár egyre több digitális vállalat határoz meg kibocsátási célokat, a tényleges csökkentés "nem valósul meg teljes mértékben".

Nem az a baj, hogy nem csinálnak semmit

Az ITU kutatásáról a Reuters is beszámolt, és kérdéseket küldött az érintett vállalatoknak, akik általában nem válaszoltak a hírügynökség megkeresésére. A Meta saját fenntarthatósági jelentését lobogtatta, amelynek értelmében a társaság azon dolgozik, hogy csökkentse adatközpontjainak energia- és vízfogyasztását. Az Amazon elkötelezettségéről biztosította a Reuterst a fenntarthatóbb működés mellett, amit szén-dioxid-mentes energiaprojektekkel, így a nukleáris és megújuló energiába történő befektetésekkel valósítana meg. A Microsoft ugyancsak saját fenntarthatósági jelentésére hivatkozott, amely szerint tavaly megduplázta energiamegtakarítási arányát, a hagyományos hűtőrendszerek helyett például csipszintű folyadékhűtésre áll át.

Az ITU szerint a Greening Digital Companies 2025 című riport egyértelmű jelzés a nemzetközi közösségnek, hogy egyre több vállalat tesz lépéseket a klímacélok érdekében, de összességében a villamosenergia-fogyasztás továbbra is növekszik, vagyis a haladást a nettó zéró kibocsátásról szóló távlati ambíciók helyett érdemesebb lenne a hiteles cselekvésen keresztül mérni. A most közölt statisztikából egyébként kiderült, hogy a fogyasztásáról adatokat közlő 164 digitális vállalat a globális villamosenergia-felhasználás 2,1 százalékáért felelős 581 terawattórával, de ennek felét a 10 legnagyobb vállalat hozza össze.

Arról, hogy egyes becslések szerint a generatív MI környezeti terhelése annál is sokkal súlyosabb lehet, mint amilyennek tűnik, ebben a cikkünkben olvashat. A statisztikákban nem szereplő tényezőkről és a mesterséges intelligencia levegőszennyezésének tényleges költségeiről itt írunk részletesebben.

Piaci hírek

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.