Bár augusztusban a mostani HP-vezér is tagja volt annak az igazgatótanácsnak, amely áldását adta a PC-üzletág leválasztására, most bejelentették, hogy mégis megtartják a részleget.
Meg Whitman alig egy hónapja ül Léo Apotheker helyén a HP elnök-vezérigazgatói székében, máris visszavonulót fújt az előző rezsim legfontosabb döntésével kapcsolatban. A gyártó még harmadik negyedéves eredményeinek bejelentésekor ismerte el, hogy saját fejlesztésű táblagépe, a TouchPad kudarca volt az utolsó csepp a pohárban: a tabletek gyártását leállítják, és ezzel együtt az évek óta koloncként hordozott teljes PC üzletágtól is megszabadulnak. Öt hét kellett hozzá, hogy kiderüljön: jöhet a hátraarc, minden marad a régiben.


PC-t ki nem dobunk Whitman bejelentését indokolva úgy fogalmazott: öthetes részletes vizsgálatot követően még mindig az üzletág továbbvitele a legjobb döntés, a stratégiai, pénzügyi és működtetési szempontok alapján a részvényesek és az alkalmazottak egyaránt profitálnak a folytatásból.

A részletesebb indoklás szerint egyszerűen túl nagy lett volna a leválasztással járó költség. Az azonnali, közel másfél milliárd dolláros mínuszon kívül a presztizsveszteségnek és a más szegmensekhez is átcsapó vásárlóerő elvesztésének következtében további évi egymilliárd dollár repült volna ki az ablakon. Elmaradt volna a nagyvállalati kombinált üzletek jó része is, ahol a vevők komplex csomagban, szerverektől szoftvereken át PC-kig mindent egyben vásárolnak.

Minden megy tovább, de... Amikor Whitman átvette Apotheker hivatalát, még azt hangoztatta, hogy a vezetőcsere ellenére folytatódik minden korábban elkezdett folyamat, támogatja a korábbi vezető döntéseit. Ehhez képest a mostani döntés az egyik legfontosabb akkori stratégiaváltás visszafordítását jelenti, és ez még nem az újratervezés vége. A következő vizsgálat ugyanis a hányatott sorsú webOS sorsáról dönt majd, amellyel kapcsolatban a vállalat korábbi vezetése szintén lehúzta a rolót, és már csak azt kellett volna eldönteni, eladják a leszerepelt operációs rendszer jogait, vagy valamilyen formában kiszervezik a fejlesztését.

Néhány hónapon belül annyi minden történt a Hewlett-Packardnál, hogy lassan egy akciófilmnél is mozgalmasabb lehet Palo Altóba járni dolgozni. Ebből az időszakból idézzük fel a leglényegesebb momentumokat:

nyáron debütált a Palmtól örökölt webOS-t futtató táblagép, a Touchpad...;
...amiről gyorsan kiderült, hogy túl későn érkezett, és bizony a kutyának sem kell.
harmadik negyedéves eredményeivel együtt a HP be is jelentette a táblagép gyártásának beszüntetését, valamint a szándékát a PC-s üzletágtól való megszabadulásra és azt is, hogy több mint 10 milliárd dollárért megvette a vállalati szoftverekben utazó brit Autonomy céget;
pár napra rá kiderült, a 100 dolláros végkiárusítási árért viszont pillanatok alatt elkeltek a TouchPad-ek.

Augusztus legvégén még mindig nem volt világos, milyen formában kíván megszabadulni a személyi számítógépeket készítő részlegétől a HP, de a legvalószínűbb megoldásnak a külön vállalatba szervezés tűnt;
szeptember második felében viszont már az volt a hír, hogy menesztették az eddigi vezérigazgatót, Léo Apothekert, és helyére Meg Whitman került.

Az új főnök egyik első nyilvános nyilatkozatában támogatásáról biztosította az Autonomy-felvásárlás ügyét, de hozzátette, hogy a továbbiakban nem várhatók ilyen óriási akvizíciók;
október végén Meg Whitman bejelenti, hogy a korábbi tervekkel ellentétben mégis a HP-nál marad a PC-s üzletág.

Hadat üzennek a Wikipedia szerkesztői az MI-szennyezésnek

Programot indítottak a Wikipédia védelmében a félrevezető, mesterséges intelligenciával generált információval szemben, ami általában is egyre nagyobb mértékben károsítja az online információs teret.
 
Hirdetés

A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött

A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.

A probléma szorosan összefügg a felhő miatt egyre népszerűbb mikroszerviz architektúrák és webalkalmazások, pontosabban a használatukhoz szükséges API-k terjedésével.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.