Az elektronikai eszközök bérbeadására szakosodott Lumoidnál az Apple órája is kipróbálható.
Hirdetés
 

Az Apple legutóbbi termékbejelentései kapcsán nem is a termékek, hanem azok árazására reagált leghevesebben a közvélemény. A megújult MacBook sem tartozik az olcsó termékek közé, de az Apple Watch legdrágább kiadása 10 ezer dollártól indul, ami már felvet pár kérdést.

7 napra maximum 5 termék

Az egyik legkézenfekvőbb felvetés az, hogy érdemes-e ennyit, vagy akár kevesebbet is kiadni egy olyan termékért, amiről még nem lehet tudni pontosan, hogy miként szolgálja majd tulajdonosát. A főleg fotós felszerelések, illetve fitnesz trackerek bérbeadásával foglalkozó Lumoid bejelentette, hogy felveszi kínálatába az Apple óráját, így segítve az érdeklődők döntését az esetleges vásárlással kapcsolatban.

Jelenleg az Apple Watch nem található meg a kínálatban, de egy várólistán jelezni lehet az igényeket. A legdrágább, 10 ezer dollártól induló modell érthető módon nem bérelhető, viszont a Sport, és az acél tokozású kiadások igen. A 7 napra szóló bérleti díj összege függ a kinézett verziótól, de annyit már tudunk, hogy a Sport kiadás 45, a középkategóriás Apple Watch verzió pedig 55 dollárért vihető el.

Ha a termék megteszik a bérlőnek, akkor a vásárlás lehetősége is fennáll, mely esetben a bérleti díj egy bizonyos százalékát (a fenti eseteket alapul véve 25-30 dollárt) beszámítják a vételárba.

Az év elején indult Lumoid szóvivője úgy nyilatkozott, hogy minden elképzelésüket felülmúlta a vállalkozás eddigi sikere. Eddig több ezer terméket szállítottak ki az érdeklődőknek és az a tapasztalat, hogy a teszt időszak nagy arányban végződik vásárlással. Mivel a hordható eszközök, a fitnesz kiegészítők egy új termékkategóriát képviselnek, ezért a felhasználók számára vonzó lehetőség, hogy ne csak az üzletben, hanem huzamosabb ideig is kipróbálhassák a terméket vásárlás előtt.

Bővítik a kínálatot

A fotós szekció ehhez képest inkább azoknak szól, akiknek állandóra nincs szükségük komolyabb fotós felszerelésre, de egy-egy napra, vagy hétvégére mégis magukkal vinnének egy profibb szettet. A viselhető eszközök között olyan ismert márkák termékei találhatók meg, mint a Fitbit, a Jawbone, a Garmin, vagy a Pebble, de héten tovább bővül a kínálat a Moto 360-al, illetve egyéb, Android Wear alapú eszközökkel.

A cég számára valószínűleg jól jött az Apple Watch bejelentése, hiszen még a legolcsóbb verzió is igen borsos áron kerül a boltokba. Az aranyozott, luxus verziók elképesztő kezdőára (ami forintra átszámítva a 3 millió forintot veri) a netes közösség fantáziáját is megmozgatta, így sorra születnek olyan cikkek, amelyek azt boncolgatják, hogy mi mindenre lehetne még elkölteni egy 10 ezer dolláros Apple Watch árát.

Konzumer tech

Nem sikerült megállapodniuk a felvizezett MI-szabályozásról az EU döntéshozóinak

Az uniós tagállamok és az Európai Parlament képviselői tegnap 12 órán keresztül rágták a gittet, az idő pedig egyre jobban sürgeti őket, mivel a magas kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó eredeti rendeletet már idén augusztustól alkalmazni kell majd.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.