A társaság a több mint 4 és fél milliárd dolláros cégfelvásárlással jelentősen megerősíti helyzetét a vállalati IT-biztonsági piacon.
Hirdetés
 

Tíz hónappal azután, hogy a Symantec tavaly augusztusban 7,4 milliárd dollárért eladta adattárolási üzletágát, a Veritast, a cég hasonló nagyságrendű akvizíciót jelentett be. Ennek értelmében 4,65 milliárd dollárnyi készpénzért vásárolja fel a web alapú kiberbiztonsági megoldásokat fejlesztő Blue Coat részvényeit, a tranzakciót pedig még az idei harmadik negyedév vége előtt le is zárja.

A megállapodásról elsőként beszámoló The Wall Street Journal vasárnapi híradása alapján a Symantec egy füst alatt új vezérigazgatót is vásárol magának, mivel a Blue Coat jelenlegi vezetője ül majd a Symantec idén tavasszal leköszönt vezérigazgatójának székébe.

Szintet lépnek a felvásárlással

A most megszerzett, webes és általában hálózati eredetű fenyegetettségek elleni technológiák jelentősen megerősítik a Symantec vállalati biztonsági üzletágát, kiegészítve a kaliforniai társaság információs adatvédelmi és vírusirtó termékekből álló portfólióját. A Blue Coat bekebelezését követően a Symantec összes, 4,4 milliárd dollár körüli éves forgalmának már közel kétharmadát a vállalati szintű biztonsági megoldások adják majd.

Ez jelentős állomás lesz abban az elmúlt évben megkezdett átalakításában, amelynek sarokpontja volt a Veritas eladása is, és amely elsősorban az olyan versenytársakkal szemben igyekszik versenyképesebbé tenni a Norton antivírus gyártóját, mint amilyen a CheckPoint, a Palo Alto Networks vagy a Fire Eye. A Symantec pénzügyi igazgatója ugyanakkor világossá tette: egyelőre nem tervezik, hogy megszabadulnának a megfelelően magas profitrátával működő konzumer részlegüktől.

A társaság közleményében a Symantec elnöke kiemeli, hogy a tranzíkcióval a vállalat nagyságrendjét, portfólióját és erőforrásait tekintve is olyan innovációs tevékenységet folytathat majd, amely a magánfelhasználók mellett a nagyvállalati ügyfeleket is megvédi a belső fenyegetettségektől és a szofisztikáltan dolgozó kiberbűnözőktől.

Az eladók befektetők maradnak

A Blue Coat magánkézben lévő társaság, tulajdonosa, a Bain Capital a hírek szerint ezen a nyáron tervezték volna a cég tőzsdére vitelét. A magántőke-alap elvileg jó üzletet kötött, hiszen alig egy évvel korábban a mostani vételár kevesebb mint feléért szerezte meg a Blue Coatot.

A Bain Capital hosszabb távú lehetőségeket is lát a Symantec-együttműködésben, hiszen egyúttal 750 millió dollárnyi, később részvényekre váltható hitelt is biztosít a Symantec számára. Egy másik befektető, a Silverlake Partners hasonló feltételekkel további 500 milliót biztosít a Symantecnek, megduplázva már meglévő befektetését. A Symantec szerint egyébként a felvásárlással éves szinten további 150 dollárt spórolhatnak a működési költségeken, megfejelve a tavaly indított átszervezések nyomán már kimutatható 400 milliót.

Biztonság

Milliószám tiltja ki áruházából a szabálytalan appokat a Google

Az androidos ökoszisztéma MI-támogatta védelmi rendszerének elképesztő mennyiségű tesztet kell napi szinten elvégeznie. A Google 2025-ös jelentéséből több érdekes adatra is fény derült a téma kapcsán.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.