Kategóriájában harmadik helyezést ért el a fiatal orvostanhallgatókból álló hazai fejlesztőcsapat a Microsoft globális versenyén.

A Microsoft közel másfél évtizedes múltra visszatekintő, fiatal tehetségeknek szóló megmérettetésén a magyar indulók az utóbbi időben szép sikereket értek el. Az Imagine Cup idei döntőjéről sem távoztak honfitársaink üres kézzel: az InSimu csapata a World Citizenship kategóriában lett bronzérmes.

Nem a név a lényeg

A debreceni orvostanhallgatókból és Phd-jüket végző fiatalokból álló csapat a magyarországi selejtezőt még a MEDcases névre keresztelt alkalmazásukkal nyerték meg, ám a döntőre már új névvel érkeztek. Az orvosi diagnosztikában és képzésben segítő mobil app a kategória tizenkét fős mezőnyében bizonyult a harmadik legjobbnak.

A Microsoft beszámolója szerint az InSimu megoldását szakértők tudományos szempontból is forradalminak nevezték, hiszen a jövőben ezzel az alkalmazással kockázatmentesen és a jelenleginél sokkal jobb eredménnyel lehet tanítani az orvosi diagnosztikát, így javítva a betegek esélyét a helyes diagnózisra és a gyógyulásra.

Az alkalmazás lényege, hogy a felhasználó kap egy virtuális pácienst tünetekkel, hasonlóan a valós szituációkhoz. Az orvostanhallgatók és fiatal orvosok feladata, hogy eldöntsék, milyen vizsgálatra van szükség, mi a páciens baja. Nemcsak az számít, hogy milyen pontos a diagnózis, hanem az is, hogy mennyi pénzt és időt igényel a kezelés.

A magyarok mellett a döntőbe jutott és a kategória díjaiért versengett például a látó és vak emberek kommunikációját segítő ecuadori fejlesztés, egy a beszédkárosodások, például a dadogás kezelésében segítő kínai megoldás, vagy éppen a tuniéziai "okos kéz", amely egy műtét nélkül használható protézis azoknak, akik elvesztették egyik végtagjukat: az eszköz érzékeli a beteg izommozgását és ez alapján mozog.

Méltó régi nagy híréhez

Az Imagine Cup korábbi döntőiből is bőven lehet magyar sikereket említeni. Két évvel ezelőtt a Tep különdíjat és több tízezer dolláros befektetést hozott el. A szegedi csapat egy olyan mobilalkalmazást fejlesztett ki, amelyben a felhasználók virtuális kisállatjukat testmozgásos feladatok elvégzésével tudják életben tartani.

Tavaly a Washington Egyetemen megrendezett versenyen a magyar Mistory elnyerte a Microsoft-dolgozók közönségdíját. Alkalmazásukkal bármelyik városnéző túra kalandjátékká varázsolható, felfűzhető egy valós, vagy fikciós történetre. A hírek szerint a csapat ma már fizetős ügyfelekkel dolgozik együtt.

Mobilitás

Ki lesz 2026 informatikai vezetője? A VISZ már várja az ajánlásokat

A Vezető Informatikusok Szövetsége 25. alkalommal hirdette meg pályázatát informatikai és IT-biztonsági vezetőknek.
 
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.