A kormányzat a koronavírus megjelenése előtt felmerült ötlet felmelegítésével lendítene a helyi gazdaságon.
Hirdetés
 

Öt évre érvényes, teljes adómentességet biztosító "digitális nomád vízum" kibocsátását fontolgatják Indonéziában, amely lehetővé tenné a külföldi munkavállalóknak, hogy az ország trópusi paradicsomából, Baliról távmunkázzanak.

Az ötlet nem új, hiszen az már a koronavírus járvány kirobbanása előtt terítékre került, ám a világ karanténba vonulása értelemszerűen parkolópályára tette az elképzelést. Sandiaga Uno, az ázsiai ország turizmusért és kreatív gazdaságért felelős minisztere azonban a közelmúltban több megnyilatkozásában is utalt rá, hogy a vízumot ismét fontolóra vették kormányzati szinten.

Az ötéves tartózkodást biztosító engedélyért a tervek szerint azok folyamodhatnak majd, akik Indonézián kívüli szervezetnek dolgoznak. A vízummal rendelkezők pedig nem Indonéziában, hanem abban az országban fizetnének adót, ahonnan a fizetésüket is kapják.

Bali meleg éghajlatával és alacsony megélhetési költségeivel már most is a távmunkások kedvelt célpontja. A jelenlegi vízumszabályok azonban nem könnyítik meg a hosszú távú tartózkodást. Jelenleg a digitális nomádok csak a 30 napig érvényes úgynevezett megérkezési vízum (Visa on Arrival, VoA), a hosszabbítással együtt 60 napra érvényes turista vízum, illetve az üzleti vízum között választhatnak. Utóbbi maximum 180 napra hosszabbítható.

A belengetett, még teljes részletességben nem kibontott új vízum a lényegesen hosszabb időtartam mellett az igénylési folyamat egyszerűsítését is magával hozhatja.

Show me the money!

És hogy ebben mi az üzlet Indonéziának? Azok az tételek, amelyeket a vízummal rendelkezők az otttartózkodásuk során a helyi gazdaság szereplőinél költenek el mindennapi szükségleteik fedezésére. Mivel a COVID alaposan megtépázta az alapvetően a turizmusra támaszkodó Bali bevételeit, így az indonéz kormányzat oldaláról érthető, hogy minden lehetséges módon igyekeznek életben tartani, megerősíteni az ottani vállalkozásokat. A tehetős, hosszú távra érkező külföldi lakosok megjelenése pedig biztos jövedelmet tudna nyújtani a helyi munkavállalók számára.

Piaci hírek

Az állam digitalizálásában a legjobbak között vagyunk

Magyarország öt év alatt 28 helyet javított a Világbank GovTech Maturity Index rangsorában. Biztos a pozíciója a legfejlettebb országok között.
 
Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.