Két ütemben közel kétmilliárd forintnyi külföldi befektetést kap a Barion Payment Zrt. a Home Credit Grouptól. A cseh cég régió meghatározó pénzügyi szolgáltatója egy éve kockázati befektetőként is működik.

Egy amerikai cég után egy magyar pénzügyi startup, a Barion keltette fel az egy éve kockázati befektetőként is működő cseh Home Credit Group figyelmét. A hazai fintech cég online- és mobilfizetési szolgáltatását 2600 webáruház használja, illetve több mint 700 ezer ügyfél fizetett már a rendszerrel, többmilliárd forintos éves forgalmat lebonyolítva.

Termékfejlesztésre és létszámbővítésre is jut a pénzből

A hazai társaság a most bejelentett tőkeinjekció első ütemében kapott két millió euróval termékfejlesztésbe és létszámnöveléssel járó régiós terjeszkedésbe kezd, az elsők között éppen Csehországban, ahol jóval több 35 ezret is meghaladó a webáruházak száma és másfélszer annyian vásárolnak online mint nálunk.

A magyar fintech vállalkozás a Sense/Net Zrt.-ből vált ki 2015-ben. Az azóta eltelt két év alatt a társaság két lépcsőben mintegy 150 millió forint befektetéshez jutott a technológiai szektorból is jólismert hazai üzleti angyaloktól. Egyikük Pecsenye Roland, aki az eddigi legnagyobb hazai fintech akvizíciót, az IND csoport felvásárlását bonyolította le. Mint korábban megírtuk a miskolci székhelyű társaságot a londoni székhelyű Misys vette meg mintegy 18 milliárd forintért. A másik befektető Nemes Dániel, aki az egyik első magyar internetszolgáltató, a Telnet alapítója.

Aztán jött Csehország leggazdagabb üzletembere, Petr Kellner, aki fantáziát  látott a magyar cégben. A Forbes által mintegy 14,5 milliárd dollárra becsült vagyonnal rendelkező Kellner befektetői csoportja, a PPF Group a többségi tulajdonosa a Barionban az első körben 20 százalékos tulajdont szerző Home Credit Groupnak.

A cseh befektetőnek tetszett a szokatlan üzleti modell

A cseh cégről annyit mindenképpen tudni kell, hogy Csehországban és Oroszországban piacvezető a lakossági pénzügyi szolgáltatások területén, de Kínában, Indiában, Dél-Kelet Ázsiában és az Egyesült Államokban is van érdekeltsége.

Bíró Tamás, a Barion társalapítóka és marketing vezetője a bejelentéssel kapcsolatban elmondta, hogy a nemzetközi terjeszkedés finanszírozásához olyan külföldi kockázati tőkebefektetőt kerestek, aki hisz a növekedés-orientált modellükben. Reméli, hogy a befektetéssel a tőkeinjekción túlmenően ki tudják majd használni a Home Credit Group kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerét és a pénzügyi szektorban megszerzett tapasztalatát is.

Kiss Sándor társalapító, vezérigazgató szerint a cseh befektető figyelmét főként az innovatív üzleti modelljükkel hívták fel magukra. A Barion nem a tranzakciós díjakból akar elsősorban megélni, hanem az e-kereskedelemben rejlő adatbizniszből. Nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint hogy létehozzák a világ legnagyobb vásárlói adatbázisát. A szolgáltatását egyelőre Magyarországon kínáló társaság szolgáltatásáért a kereskedőktől csak kisebb jutalékot számít fel, de emellett a vásárlások adataihoz is hozzájut a cég. Az így megszerzett adatokat azonban nem továbbértékesítési céllal gyűjti, hanem, ahogy a vezérigazgató fogalmazott, a vásárlóknak kedvező további személyre szabott marketingszolgáltatásokat tervez rájuk.

A kontinensen első körben a cseh, a dán, az osztrák, a szlovák és a szlovén piacon indulnak el. Későbbi cél a teljes Európai Gazdasági Térségre kiterjesztett tevékenység, amire már most megszerezték a szükséges engedélyeket. A Barion rendszert egyébként a cég, Magyarország eddigi egyetlen elektronikuspénz-kibocsátó engedéllyel rendelkező intézményeként üzemelteti.

Piaci hírek

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.